Sport

Orbán hetedik lett az atlétikai Eb-n

A kalapácsvető Orbán Éva a hetedik helyen végzett a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon vasárnap.

Az Egyesült Államokban tanuló magyar versenyző magabiztosan lépett tovább a selejtezőből a döntőbe, ahol 66,81 méteres dobással kezdett. Ezzel az első sorozat után a hetedik helyen állt.

Másodikra a hálóba vágta a kalapácsot, és mivel a többség javított, visszacsúszott a 11. helyre. Orbán Éva harmadikra javított, 67,92-vel bekerült a legjobb nyolc közé. (A harmadik kör után az utolsó négy búcsúzott.)

A folytatásban két elrontott kísérlet következett, majd 66,83-mal fejezte be a versenyt. Megőrizte hetedik helyét, ami a legjobb eredménye felnőtt világversenyen.

“Nem állt össze a mozgásom, jobb formában éreztem magam, mint amilyen teljesítményt nyújtottam – mondta Orbán Éva. – Annak viszont örültem, hogy harmadikra, amikor javítanom kellett, ez sikerült, és bejutottam a legjobb nyolcba. Sajnálom az utolsó három kísérletet, mert mindegyikben több volt.”

Orbán arról is beszélt, hogy az olimpiáig még két versenye lesz, de londoni céljairól inkább nem mond semmit.

A férfiak számát szombaton este Pars Krisztián nyerte, akit még csak megszorongatni sem tudtak a riválisai.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik