Sport

Pars utcahosszal lett Európa-bajnok

pars-krisztian(210x140)(1).jpg (pars krisztián, )
pars-krisztian(210x140)(1).jpg (pars krisztián, )

Pars Krisztián nyerte a férfiak kalapácsvető számát a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon.

Pars Krisztián utolsó előtti dobó volt a sorozatban. Honfitársunk nem titkoltan aranyért utazott Helsinkibe, erre pedig minden esélye megvolt, tekintve, hogy messze a legjobb eredménnyel kvalifikálta magát a fináléba.

A magyar nehézatléta nagyon jól kezdett, elsőre 78.57 méterre repítette a kalapácsot a szakadó esőben és ugyan húzta a száját a dobás után, így is bő két méterrel jobb produkciót nyújtott, mint a második Zymon Ziólkowski. A második kísérlete még jobb lett, ekkor 79.40 métereset dobott.

Harmadikra ikszelt, negyedjére pedig minden eddiginél messzebb repült a kalapács, már közel járt a 80 méterhez, 79 méter 72 centiméter volt a végállomás. Az is Pars malmára hajtotta a vizet, hogy a legjobb nyolc közé nem jutott be olyan kalapácsvető rajta kívül, aki 2012-ben elérte volna a bűvös 80 méteres határt.

Pars Krisztián végső sikeréhez nem férhetett kétség, a végén már csak magával és a 80-as számmal harcolt, a többiek hitehagyottan dobálgattak, meg sem tudták közelíteni a magyar klasszist. Végül nem jött össze a 80 méteres dobás, azonban így is toronymagasan nyerte meg a számot és élete első Európa-bajnoki aranyát szerezte meg. Utolsó, legrosszabb dobása (77.47) is Eb-címet ért volna. A második az orosz Alekszej Zagornij lett az utolsó dobásával, míg Ziólkowski fért még fel a dobogóra.

Pars ezzel a magyar különítmény hamradik érmét szerezte: Deák Nagy Marcell 400 méteren lett második, a diszkoszvető Kővágó Zoltán pedig bronzéremmel utazik haza. A világbajnoki ezüstérmes Pars a magyar atlétika 17. Európa-bajnoki címét szerezte meg. Őt megelőzően a 2002-es kontinensviadalon volt legutóbb magyar győztes, rögtön kettő is, mivel Münchenben Annus Adrián (kalapácsvetés) és Fazekas Róbert (diszkoszvetés) is győzni tudott.

Kása Tibor, Kovács Zoltán, Bartha Dávid, Lukács Máté összeállítású 4×400 méteres csapat futamában utolsó lett 3:11.79 perccel, összesítésben szintén a mezőny végén végzett, a 14. helyen zárt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik