kővágó (kővágó zoltán, )
Sport

Kővágó Eb-bronzot nyert Helsinkiben

Kővágó Zoltán a harmadik helyen végzett diszkoszvetésben a Helsinkiben zajló atlétikai Európa-bajnokságon.

A magyar nehézatléta sokáig az első körben elért 65.45 méteres eredményével a második helyen állt, azonban az ötödik körben az észt Gerd Kanter túldobta őt az esőáztatta versenyen. Kővágó Zoltán a hatodik sorozatban javított ugyan 66.42-re, azonban nem tudta beelőzni riválisát és a harmadik lett.

A győzelmet a német Robert Harting zsebelte be, akinek mindössze három dobás is elég volt a győzelemhez. A második körben 65.80-at dobott, majd a negyedik kanyarban biztosította be aranyérmét, 68.30 méterre hajította el akkor a diszkoszt.

“Az időjárás határozta meg a versenyt” – nyilatkozta Kővágó. “Az eső miatt nagyon csúszott a dobókör és a diszkosz is. Elsőre, gondoltam, beletrafálok, hátha összejön egy jó dobás, ez sikerült is. Aztán elállt az eső, normalizálódtak a körülmények, de a kör továbbra is nagyon csúszott, féltem a sérüléstől. A végére próbáltam még beleerősíteni, végül csak néhány centin múlott az ezüst.”

A Honvéd dobója hozzátette, kiegyensúlyozott, jó formában érzi magát, így az év második felében is tudja hozni majd az eredményeket.

“Az olimpián nagyjából ugyanez a mezőny lesz, mint itt, az időjárás ott is befolyásolhatja a versenyt. Én szeretnék a mostaninál nagyobbat dobni, de nem tudom, mennyi kellhet a dobogóhoz.”

Az idén remek formában versenyző, a New York-i Gyémánt Liga-viadalon győztes Kővágó élete legjobb Eb-eredményét érte el, korábban ugyanis még soha nem állhatott dobogóra. Ez a második magyar érem Helsinkiben, pénteken Deák Nagy Marcell idei legjobbjával lett második 400 méteren.

Ajánlott videó

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az is elhangzott, hogy sem az iskolákban, sem az óvodákban nem lesz gyermekfelügyelet, amíg be kell zárniuk. Müller Cecília drasztikus emelkedésről és rémisztő adatokról beszélt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.