Sport

Sachsenring 2016-ig MotoGP helyszín marad

A Német GP-nek otthont adó Sachsenring további öt évig bérel helyet a versenynaptárban, 2016-ig biztosan rendeznek itt futamokat.

Már a 2012-es szereplése is kétséges volt németországi Chemnitz közelében található pályának, ám eldőlt, ebben az évben is megrendezik a Német GP-t. Mi több, pénteken Assenben már hosszabbítottak is a szervezők, amivel biztossá vált, hogy további öt évig rendezhetnek futamokat a Sachsenringen.

A MotoGP szervezése idén sok változáson esett át, fő támogatóként a Dorna Sports mozgatja a szálakat, a Holland GP előtt sikerült megegyezniük a Sachsenringet üzemeltető menedzsmenttel a hosszabb távú tervekről is.

“Az elmúlt tíz évben a Sachsenring Németország Mekkájává vált, már ami a motorsportot illeti. Az új szerződésnek köszönhetően a német pálya fenn fogja tartani a hírnevét a jövőben is”. – mondta Hermann Tomczyk sportvezető.

A pálya Németország tizedik legnagyobb tartományában található, Szászország, vagyis Sachsen miniszterelnöke is megszólalt az ügy kapcsán:

“A fő célunk az volt, hogy a Sachsenringen továbbra is rendezzenek MotoGP-futamokat, és a jövőben is elkövetünk mindent ennek érdekében”. – árulta el terveit Stanislaw Tillich.

Évente átlagosan több mint 210.000 látogatója van a versenynek, amivel az elmúlt tíz évben Németország egyik legnépszerűbb sporteseményévé vált.

A nézők leginkább a német Stefan Bradlre lesznek kíváncsiak, aki 2011-ben a Moto2 kategóriában világbajnok lett. Ebben az idényben futamot még nem nyert, ám annak ellenére, hogy ez az első idénye a MotoGP-ben, meglepően jól szerepelt eddig.

A 2012-es Német GP első szabadedzését július 6-án, míg a futamot 8-án rendezik majd a Sachsenringen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik