Sport

Büntetőkkel döntőben a címvédő spanyolok

Elsőként a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott jutott be a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság fináléjába: a világbajnok együttes a szerdai elődöntőben büntetőkkel nyert a portugál csapat ellen.

A spanyolok a harmadik csapat a futball történelmében, amely címvédőként Eb-döntőt játszhat, 1964-ben a Szovjetunió, 1976-ban pedig az NSZK csapata hajtotta végre ezt a bravúrt, igaz, a fináléban mindkét gárda elbukott. A vasárnapi kijevi döntőben a spanyolok a csütörtöki német-olasz párharc győztesével találkoznak.

Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitány ezúttal is húzott egy meglepőt, ugyanis a kezdőcsapatba jelölte a tornán eddig mindössze öt percet játszó Negredót.

A spanyolok szokásukhoz híven többet birtokolták a labdát, ám egyáltalán nem voltak hatékonyak, a portugálok agresszív letámadásukkal többször is zavarba hozták őket. Az első félidőben egy-egy lehetőséget lehetett feljegyezni, Arbeloa, illetve Ronaldo révén.

A játék képe a fordulást követően sem változott, igaz, Ronaldo az utolsó percben ziccert rontott, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban fölénybe kerültek a spanyolok, a 104. percben Iniesta a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, majd Navas és Pedro előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de ezek is kimaradtak, így a továbbjutás büntetőkkel dőlt el. A 11-eseket a spanyolok bírták jobb idegekkel, ezzel bejutottak a fináléba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik