Rafael Nadal (rafael nadal, )
Sport

Nadal már az első héten búcsúzott Wimbledontól

A második helyen kiemelt Rafael Nadal öt játszmában kikapott a világranlista 100. Lukas Rosoltól a wimbledoni tenisztorna második fordulójában.

Rafael Nadalnak már az első szettben gondjai adódtak cseh riválisával, ugyanis csak rövidítésben tudott szettelőnybe kerülni. Ezt követően a második, majd a harmadik játszmát is elbukta, így érett az óriási meglepetés a wimbledoni torna második fordulójában.

A korábbi világelső megemeberelte magát és a negyedik szettet magabiztosan hozta. Ezt követően egy kisebb szünet követekezett, amíg behúzták a pálya feletti tetőt, majd folytatódott a játék. Lukas Rosol egyből egy brékkel indított, majd meglepően jó játékkal őrizte előnyét a felvonás egésze alatt, végül három ásszal zárta le az összecsapást és öt szettben nyerni tudott!

A horvát Ivo Karlovic nagyon megszorongatta a negyedik helyen kiemelt Andy Murray-t. Karlovicnak az elveszített első szett után kellett visszakapaszkodnia, a másodikat meglepetésre tie-breakkel megnyerte. A harmadik játszmát simán hozta Murray, de ezután ismét összeszedte magát a horvát, és csak egy nagyon szoros szettben maradt alul jóval esélyesebb skót riválisánál.

Andy Roddick valamivel könnyebben jutott tovább a második fordulóból, neki a német Björn Phauval kellett megküzdenie. Az amerikai két könnyed, és egy szoros szettben végül 6-3, 7-6 (7-1), 6-3 arányban verte Phaut.

A hölgyek versenyében a címvédő Petra Kvitova megváltotta a jegyét a harmadik fordulóba. A cseh klasszis a brit Baltachával mérte össze erejét, az első szettben lenullázta ellenfelét, aki a második felvonásra ugyan feljavult, azonban így is 6-0, 6-4 lett a meccs vége.

Eredmények – Wimbledon, 2. forduló
férfiak:
Rosol (cseh)-Nadal(spanyol, 2.), 6-7 (9-11), 6-4, 6-4, 2-6, 6-4
Murray (brit, 4.)-Karlovic (horvát) 7:5, 6:7 (5-7), 6:2, 7:6 (7-4)
Tsonga (francia, 5.) – Garcia-Lopez (spanyol) 6:7 (3-7), 6:4, 6:1, 6:3
Del Potro (argentin, 9.)- Go Szoeda (japán) 6:2, 6:3, 1:6, 6:4
Fish (amerikai, 10.)-Ward (brit) 6:3, 5:7, 6:4, 6:7 (3-7), 6:3
Bagdatisz (ciprusi)-Dimitrov (bolgár) 7:5, 4:1-nél Dimitrov feladta
Cilic (horvát, 16.)-Kubot (lengyel) 7:6 (7-4), 6:2, 6:1              
Paire (francia)-Dolgopolov (ukrán, 22.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4
Kohlschreiber (német, 27.)-Dzsaziri (tunéziai) 6:1, 7:6 (7-2), 6:1
Roddick (amerikai, 30.)-Phau (német) 6:3, 7:6 (7-1), 6:3
Ferrer (spanyol, 7.)-De Schepper (francia) 7:6 (7-1), 6:2, 6:4
Malisse (belga)-Simon (francia, 13.) 6:4, 6:4, 7:6 (7-5)
Verdasco (spanyol, 17.)-Zemlja (szlovén) 7:6 (7-4), 7:6 (7-4), 3:6, 6:3
Nisikori (japán, 19.)-Serra (francia) 6:3, 7:5, 6:2  
Stepanek (cseh, 28.)-Becker (német) 6:2, 7:6 (7-4), 6:3    
Falla (kolumbiai)-Mahut (francia) 6:4, 6:3, 4:6, 4:6, 7:5
Lacko (szlovák)-Melzer (osztrák) 6:4, 6:7 (4-7), 3:6, 6:3, 6:4
Goffin (belga)-Levine (amerikai) 4:6, 6:4, 6:1, 6:3                
Baker (amerikai)-Nieminen (finn) 6:0, 6:2, 6:4  

Nők:
Azarenka (fehérorosz, 2.)-Oprandi (svájci) 6:2, 6:0
Kvitova (cseh, 4.)-Baltacha (brit) 6:0, 6:4    
Lepchenko (amerikai)-Pavljucsenkova (orosz, 31.) 7:6 (7-4), 6:4
S. Williams (amerikai, 6.)-CZINK MELINDA 6:1, 6:4
Petrova (orosz, 20.)-BABOS TÍMEA 6:4, 6:7 (3-7), 9:7
Lucic (horvát)-Bartoli (francia, 9.) 6:4, 6:3
Sarapova (orosz, 1.)-Pironkova (bolgár) 7:6 (7-3) 6:7 (3-7), 6:0
Kerber (német, 8.)-Makarova (orosz) 7:5, 6:3
Errani (olasz, 10.)-Keothavong (brit) 6:1, 6:1
Ivanovic (szerb, 14.)-K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 7:6 (7-3)
Vinci (olasz, 21.)-Erakovic (új-zélandi) 6:4, 6:3
Görges (német, 22.)-Jakimova (fehérorosz) 7:6 (7-3), 6:2
Schiavone (olasz, 24.)-Plísková (cseh) 6:4, 6:4  
Cseng (Zheng, kínai, 25.)-Wozniak (kanadai) 6:4, 6:2  
McHale (amerikai, 28.)-Johansson (francia) 7:5, 7:5
Wickmayer (belga)-Voszkobojeva (kazah) 4:6, 6:3, 8:6        
Paszek (osztrák)-Cornet (francia) 6:2, 6:1  
Zakopalova (cseh)-Govorcova (fehérorosz) 2:6, 6:1, 6:2  
Svedova (kazah)-Bertens (holland) 6:4, 6:4

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.