Eb-döntős a magyar súlylökő

Kürthy Lajos bejutott a fináléba az atlétikai Európa-bajnokságon, Helsinkiben.

A szerdán kezdődött Eb első magyar fellépője a selejtezőben harmadikra 19,48 méteres eredményt ért el, ezzel az utolsó, azaz 12. helyen éppen befért a pénteki fináléba. Előtte egy érvénytelen kísérlete volt, majd 19,11 méterrel folytatta.

A 2009-ben fedett Eb-n ötödik Kürthy Lajosnak ez az első felnőtt, szabadtéri világversenye, amelyen döntőbe jutott.

“Nagyon görcsös voltam, nagyon akartam, mert a 2009-es fedett Eb óta nem voltam világversenyen döntőben” – nyilatkozta a Mohácsi TE súlylökője. “Mindent megtettem, így is kihegyezett volt, hogy bekerüljek a fináléba. A mozgás nehezen állt össze és pechemre kisméretű súlygolyók voltak. Bízom abban, hogy a döntőben már jóval jobb lesz a forgásom is, és minden rendben lesz.”

Koroknai Tibor ugyanakkor kiesett a 400 méteres gátfutás selejtezőjében.A tavalyi utánpótlás Eb-n döntős magyar versenyző előfutamában 53.22 másodperccel a hatodik helyen végzett, összességében a 37. lett. A 22 éves futó kiesése papírforma, mivel 51.05 másodperces idejével csak 35. volt a nevezési listán.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.