Sport

Új edzője van a szegedi kosarasoknak

Fodor Péter helyett ősztől az Új-Zélandról hazatérő Molnár József ül majd a Naturtex-SZTE-Szedeák kispadján a bajnoki mérkőzéseken.

Az új trénerrel egy plusz egyéves szerződést kötött a klub. Molnár József Körmenden született, ott és Zalaegerszegen játszott utánpótlás együtteseknél. A szakedzőit a TF-en szerezte meg.

Az egyetemi évek alatt kezdett utánpótlás csapatoknál edzősködni, az Óbudai Kaszásoknál, a Tizenkét Karátos Iskolában, a MAFC Kosársuliban, majd az Óbudai Kaszások NB I B-be feljutott együttesének vezetőedzője lett. Később az Egyesült Államokban dolgozott, a tengerentúlra költözött, a következő állomás pedig Új-Zéland lett. Kilenc évig tevékenykedett a távoli országban – emlékeztet a szegediek weboldala.

Kosaras tábort alapított, majd egyre előrébb lépve saját kosársulit szervezett. Középiskolás és junior szinten edzősködött, később a junior majd a felnőtt válogatottal dolgozott, a folytatásban pedig egy évig az első ligában is tevékenykedett a Nelson Giants edzőjeként. Az új-zélandi csapat 2002-ben a negyedik (!), 2006-ban a 16., míg 2010-ben a 12. helyen végzett a világbajnokságon. Az együttes a 2004-es athéni olimpián a csoportkörben legyőzte Szerbia és Montenegró válogatottját, és remekül helytállt a két későbbi döntős ellen is: az olaszoktól két-, az olimpiai bajnok argentinoktól pedig mindössze négypontos vereséget szenvedett, és végül tizedikként zárt.

“Nem ért váratlanul a Szedeák megkeresése, köszönöm a klubvezetés bizalmát. A családom nevében is mondhatom, örülünk, hogy Szegedre költözhetünk. Komoly terveim vannak, összhangban a klub nem titkolt szándékával: rájátszásba vinni a csapatot. Az előző idény mérkőzéseit végignézve, ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés.

A legfontosabb, hogy felépítsünk egy olyan csapatot, amelyben a játékosok a közös sikerek elérése érdekében együtt gondolkoznak, éreznek a pályán és azon kívül is. Ha mindannyian alázattal és a saját szerepünk ismeretében maximális odaadással dolgozunk majd, akkor komoly sikereket érhetünk el. Ígérhetem, hogy játékosaink a bajnokság legelejétől a legvégéig fizikálisan és mentálisan is készen lesznek a kihívásokra, és képesek lesznek majd nehéz szituációkban is jó döntéseket hozni” – mondta a jövőről Molnár József.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik