Sport

Bautista: Most már a dobogó a cél

Alvaro Bautista (alvaro bautista, )
Alvaro Bautista (alvaro bautista, )

Miután a spanyol versenyző megszerezte első pole pozícióját, és karriercsúcsot jelentő negyedik helyen végzett a Brit GP-n, már a dobogó felé kacsintgat.

Alvaro Bautista, aki a királykategóriában első évét a Suzukinál töltötte, azonban később Hondára váltott elégedett a döntésével, ugyanis végre a győzelemért is küzdhet a legjobbak között.

A spanyol idén hat futamon háromszor szerezte meg a hatodik helyet, így örömmel töltötte el a Silverstone-ban elért eredmény: pole pozíció után negyeddiként zárta a hétvégét.

“A barcelonai tesztek alatt sokat változtattunk a motor beállításain, ennek köszönhettem az angliai javulásomat” – nyilatkozta Bautista.

“Jól éreztem magam a motoron a rajttól kezdve. Élveztem a versenyzést, azt, hogy tartani tudtam a lépést az élmezőnnyel. Assenre át akarom menteni ezt a jó teljesítményt, ismét az első helyek egyikén akarok motorozni. A következő cél természetesen a dobogó” – fejezte be a Honda versenyzője.

Bautista hat futam után a hetedik helyen áll a pontversenyben, mindössze nyolc ponttal lemaradva  a negyedik Cal Crutchlow mögött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik