Sport

Két aranyat nyert egy napon Douchev-Janics Natasa

kovács-janics (kovács katalin, douchev-janics natasa, )
kovács-janics (kovács katalin, douchev-janics natasa, )

Két arany- és egy ezüstérem volt a magyar csapat termése az 500 méteres döntők során. A születésnapos Douchev-Janics Natasa délután szerzett egy újabb aranyat.

Csillogó születésnapi ajándékkal kedveskedett Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok társának, Douchev-Janics Natasának. Athén és Peking győztesei a zágrábi Európa-bajnokságon is kiemelkedően teljesítettek, s a fehérorosz, valamint a lengyel egységet legyőzve megnyerték a K-2 500 méter aranyérmét. A lányok igazán értékesnek tartják ezt a sikert, több szempontból is.

Nem mondanám, hogy a legtökéletesebb állapotban érkeztünk erre az Európa-bajnokságra, ahogyan a négyes során is említettem, nem éreztem magamban kellő erőt. Ma egy kicsit jobb volt a helyzet, de a rajtunk azért még mindig nem volt tökéletes. A válogatók és az Európa-bajnokság miatt negyedik vagy ötödik hete kell folyamatosan jól teljesítenünk, én már nem is tudom, hogy hányadik csúcsforma ez a részemről” – nevetett Kovács Katalin.

„Bíztunk egymásban és nagyon örülök ennek a születésnapi aranyéremnek. Azt hiszem, bebizonyítottuk, hogy kár volt minket leírni. Egyet értek Katival abban, hogy most már jó lenne lezárni ezt a másfél hónapot, és jöhet az alapozó időszak” – tette hozzá Douchev-Janics Natasa, akire délután még várt a K-1 200 méter döntője.

A nap másik kiemelkedő eredménye a K-1 500 méteren szereplő Kozák Danuta nevéhez fűzödik, aki a szülésből visszatérő német Katrin Wagner-Augustin mögött a második helyet szerezte meg.

Ez a realitás, én már jó ideje alapozó munkát végzek, kemény edzésekből érkeztem ide, így a végén érthető volt az is, hogy bekötöttem. Nem tartok Wagnertől, úgy vélem, a londoni olimpián zsákba teszem” – mondta rendkívül céltudatosan Kozák.

A délelőtt folyamán Takács Kincső és Lakatos Zsanett nem hivatalos Európa-bajnoki számként megnyerte a C-2 500 méter aranyérmét, K-4 1000 méteren a Tóth Dávid, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű csapathajónk és K-2 500 méteren Pintér Márk és Kulifai Tamás egyaránt az ötödik lett. Mike Róbert C-1 500 méteren, a Vasbányai Henrik, Németh Szabolcs duó C-2 500 méteren, míg Szalai Tamás K-1 500 méteren zárt a nyolcadik pozícióban.

Douchev-Janics Natasa a női kajakosok 200 méteres döntőjében is diadalmaskodott, így két arannyal ünnepelte a 30. születésnapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik