Sport

Ferrer már a legjobb négy között

david-ferrer (david ferrer, )
david-ferrer (david ferrer, )

Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer ismét nyerni tudott a s'Hertogenbosch-i füvespályás tenisztornán, így bejutott az elődöntőbe.

David Ferrer mindössze egy játékot engedélyezett holland ellenfelének, Igor Sijslingnek, vagyis 6-0, 6-1-el simán verte negyeddöntős riválisát.

A legjobb négy a spanyol az ellen a francia Benoit Paire lép pályára, aki a japán Itót győzte le szintén két szettben. A másik ágon Petzschner-Malisse mérkőzést rendeznek majd a döntőbe kerülésért.

A hölgyek mezőnyében Urszula Radwanska az olasz Schiavonét búcsúztató Kim Clijsters ellen vívja az elődöntőt, míg a Cibulkovát legyőző Nadia Petrova ellenfele a Flipkens-Vinci párharc győztese lesz. Egyelőre nem tudni, melyik teniszező lesz ott kettőjük közül a négyben, mivel eső miatt a második szettben félbeszakadt a találkozójuk.

Eredmények – s’Hertogenbosch-i tenisztorna, negyeddöntők

férfiak (398 250 euró összdíjazás):
Ferrer (spanyol, 1.)-Sijsling (holland) 6-0, 6-1
Paire (francia)-Ito (japán) 6-3, 7-5
Petzschner (német) – Roger-Vasselin (francia) 6-4, 7-6 (8-6)
Malisse (belga)-Muller (luxemburgi) 6-3, 4-6, 6-1

nők (220 ezer dollár):
U. Radwanska (lengyel)-Arvidsson (svéd) 6-2, 7-6 (7-3)
Petrova (orosz, 8.)-Cibulkova (szlovák, 3.) 6-2, 6-0
Clijsters (belga)-Schiavone (olasz) 6-3, 7-6 (9-7)
Flipkens (belga)-Vinci (olasz, 6.) 6-4, 6-5-nél eső miatt félbeszakadt

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik