Sport

Ibra villant a franciák ellen

A már biztos kieső svéd labdarúgó-válogatott Ibrahimovic szépségdíjas góljával, valamint Larsson találatával 2-0-ra legyőzte a vereség ellenére továbbjutó francia csapatot.

Ribery nagy helyzete vezette fel a mérkőzést, majd a svédek – akiknek már nem volt esélyük a negyeddöntőbe kerülésre – veszélyeztettek, ám Toivonen kisodródva a kapufa külső élét találta el. Később unalmas mezőnyjáték folyt, és csak a szünet után élénkült meg az iram. Ekkor már a kapusoknak is több dolguk akadt, majd Ibrahimovic az Eb egyik legszebb találatával vezetést szerzett az északiaknak.

A hajrában Giroud első labdaérintéséből egyenlíthetett volna, majd a hosszabbítás perceiben Larsson a felső lécről kipattanó labdát vágott a kapuba, így aztán a svédek pontokat tudtak szerezni búcsúmeccsükön.

A franciák a címvédő és világbajnok spanyolokkal találkoznak a nyolc között szombaton Donyeckben, a skandináv együttes pedig két vereség után tudott nyerni.

D csoport, 3. forduló:
Svédország-Franciaország 2-0 (0-0)
Kijev, 64 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)

gólszerző: Ibrahimovic (54.), Larsson (91.)
sárga lap:
Svensson (70.), Holmen (80.) illetve Mexes (68.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik