Sport

Olimpiai tétje van a szolnoki magyar-román pólómeccsnek

vízilabda (vízilabda, vízilabda válogatott)
vízilabda (vízilabda, vízilabda válogatott)

Az olimpiai utazó keretbe kerülés miatt fontos lesz a csütörtöki magyar-román férfi vízilabda-mérkőzés Szolnokon. –

Ezt Nemcsik Balázs, a magyar szövetség főtitkára jelentette ki az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón a Tisza-parti megyeszékhelyen.

A válogatott jelenleg az ötkarikás játékok előtti, rendkívül kemény, tízhetes felkészülés felénél tart, így a szolnoki összecsapás hasznos erőfelmérőnek számít a magyar csapat és Kemény Dénes szövetségi kapitány számára. A pólósok szempontjából a találkozó komoly tétmeccs azért is, mert az itt nyújtott teljesítmények alapján újra bizonyíthatják: ott a helyük a londoni olimpiára utazó keretben.

Mohi Zoltán, a házigazda Szolnoki VSC ügyvezető igazgatója kiemelte: az olimpiai felkészülés időszakában sok város áll sorba azért, hogy vendégül láthassa a magyar csapatot. Szolnokon ez immár hagyomány, hiszen 2010-ben a németekkel mérkőzött meg a Tiszaligetben, négy éve pedig a románokkal találkozott itt a magyar válogatott. Így a mostani meccs akár ez utóbbi visszavágójának is tekinthető – tette hozzá.

Szolnok mindkét nemzeti csapatban “érdekelt”, hiszen mind a hazaiak, mind a vendégek gárdájából ketten-ketten – Hosnyánszky Norbert és Kis Gábor, illetve Ramiro Georgescu és Tiberiu Negrean – a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP legénységét erősítik, a román együttes szövetségi kapitánya, Kovács István pedig a klub szakmai igazgatója.

Információk a szolnoki magyar-román férfi vízilabda-meccsről

Magyarország-Románia

Június 21., 18 óra, Szolnok, Tiszaliget

1200 férőhely

Kapunyitás: 16 óra

Jegyár: 1500 Ft

Ajánlott videó

Olvasói sztorik