Sport

Spanyol gála, ír búcsú

Bozsó Krisztián
Bozsó Krisztián

2012. 06. 15. 11:00

A címvédő spanyol válogatott 4-0-s győzelmet aratott az ír csapat felett az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság C csoportjának csütörtöki 2. fordulójában.

Már az első percektől megkérdőjelezhetetlen volt a spanyolok fölénye, és az is látszott, hogy ezen a mérkőzésen mindenképpen nyerni akarnak. A két együttes közötti tudáskülönbség az egész első félidőben jól érezhető volt, az írek csak “nyomozták” a labdát, helyzetet sem igazán tudtak kialakítani. A gyors gól – amely Torres szemfülességének és erőszakosságának volt köszönhető – megnyugtatta a címvédőt, amely ezután is rengeteg lehetőséget dolgozott ki, ám a szünetig nem tudta növelni előnyét.

A második játékrész újabb gyors spanyol góllal indult, amelyre ezúttal is négy percet kellett várniuk a szurkolóknak: David Silva már-már megalázó találattal duplázta meg csapata előnyét. A Manchester City középpályása ezután kihagyhatatlan helyzetbe hozta Torrest, aki saját maga második, együttese harmadik góljával végleg eldöntötte a mérkőzést. A csereként beállt Fabregas találata kegyelemdöfés volt az írek számára, akik már csak a szép búcsúban bízhatnak az olaszok elleni utolsó csoportmeccsükön.

C csoport, 2. forduló:
Spanyolország-Írország 4-0 (1-0)
Gdansk, 38 ezer néző, v.: Pedro Proenca (portugál)

gólszerzők: Torres (4., 70.), David Silva (49.), Fabregas (83.)
sárga lap: Xabi Alonso (54.), Martinez (76.), illetve Keane (36.), Whelan (45.+1), St. Ledger (84.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.