Sport

Rubint Rékával izzadtak a győri csajok

Kőkemény gyakorlatok, mozgás 90 percben, mindezt persze remek hangulatban – ezt szervírozta Rubint Réka Győrben, ahol több százan edzettek a fitness lady-vel.

Szerda délután 6 óra előtt a testükért tenni akaró győri hölgyek előtt nyílt meg az egyetemi csarnok kapuja. A gyengébbik nem képviselői már tudták, hogy nem egy laza tornaórának lesznek a főszereplői, hiszen ezúttal hazánk legkeresettebb trénere izzasztotta meg a vállalkozó kedvű nőket. Az igazsághoz azért hozzá tartozik az is, hogy a sorok közök, elvétve ugyan, de férfiak is akadtak. Sőt, hazánk napokban megválasztott szépségkirálynője, Cserháti Tamara is felhúzta az edző cipőt.

Rubint Réka nem először és valószínű nem is utoljára járt Győrben, portálunknak azt is elárulta, hogy nagyon szereti a kisalföldi megyeszékhelyt.

Rengetegen jöttek el az órádra, milyen a győri közönség?

Az egyik legjobb közönségem az országban a győri, benne van a TOP 3-ban, nagyon szeretek idejárni és úgy látom ez kölcsönös, hiszen nagyon sokan jöttek el a mai Alakreform órámra. Féltem egy kicsit, hogy itt a csarnokban majd elveszik a tömeg, hiszen múltkor egy iskola udvarára szorultunk ki, de úgy látszik sikerült kitöltenünk ezt a teret is.

És nemcsak, itt mozgatják át 90 percben az izmaikat a rajongóid, hanem az ország, sőt a világ több pontján is, hiszen több mint 14 ezren követik figyelemmel az élő, internetes közvetítést. Úgy gondolom ezt neked sikerült elérned elsőként Magyarországon.

Egyre többen csatlakoznak hozzám, és ez óriási elismerés. A mai online közvetítésünkkel ezt a 14 ezres számot szerintem megfogjuk dönteni.

Ez egy nagyon pozitív adat, hiszen ebből is látszik, hogy sokan az egészséges életmód mellett teszik le a voksukat. De mit tanácsolnál azoknak, akik még nem vágtak bele a fogyókúrába, illetve egy más életszemléletbe?

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy ne féljenek, ne ijedjenek meg a kihívástól. Minden kezdet nehéz, ezt tudom, de nem kell ezt a 90 percet sem egyszerre végig csinálni, 10-15 perc mozgás egy pici pihenő és kész. Minden korosztály, az időstől a fiatalig részt vesznek az órámon, vannak kismamák is, úgyhogy hajrá! Merni kell nagyot álmodni, merni kell lépni, és eljönni! Elszántság, kitartás és következetesség, ez a legfontosabb, és az, hogy hinni kell önmagunkban!

Azt viszont mindig hangsúlyozod, hogy nemcsak a mozgás számít, hanem az étrend is!

Igen, hiszen az étrend 80 százalékban határozza azt meg, hogy ki milyen formában van, a mozgás az csak egy gyenge 20 százalék.

Rengeteget sportolsz, járod az országot, mégis van időd a családodra és a gyermekeidre. Ezt hogy csinálod?

Úgy, hogy a 24 órám, 25-ből áll. Természetesen legfontosabbak a gyerekek, általában mindenhova magammal viszem őket, emiatt biztosítok mindenhol ingyenes gyermekmegőrzőt, hiszen rengeteg hasonló helyzetben lévő anyuka van, aki szeretne kikapcsolódni, szeretne eljönni az órámra, és nem tudja hova tenni a picit. Nálunk erre is van lehetőség.

Bizonyára a rajongóid, vagy ahogy Te fogalmazol a követőid már nagyon várják a nyarat. Lesznek idén is táborok?

Június 28-tól július 1-jéig Sárváron a Spiritben lesz egy 4 napos tábor, ott fogom megünnepelni a születésnapomat, aztán júliusban Hajdúszoboszlón folytatódik a turné, és augusztus 3-tól 10-ig pedig Törökországba megyünk, itt fogom leforgatni a legújabb DVD-t is. Minden helyre lehet még jelentkezni, úgyhogy várok mindenkit szeretettel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik