Sport

Fordulatos mérkőzésen nyertek a portugálok

Bozsó Krisztián
Bozsó Krisztián

2012. 06. 14. 10:27

A portugál labdarúgó-válogatott szerdán 3-2-re győzött a dán csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában.

Jelentős fölényben futballoztak a portugálok az első félidőben, Pepe és Helder Postiga találatával pedig megérdemelten szereztek kétgólos előnyt. Előbbi a portugál válogatott történetének első védője lett, aki két Európa-bajnokságon is eredményes tudott lenni, négy éve a csehek ellen szerzett gólt. A dánok nem adták fel, és lélektanilag talán a legjobb pillanatban, a szünet előtt Bendtner révén szépítettek.

Paulo Bento tanítványai azzal a tudattal futhattak ki a második félidőre, hogy a portugálok 13 alkalomból, amikor megszerezték a vezetést, 11-szer diadalmaskodtak az Eb-k történetében.

A fordulás után mindkét gárda egy kicsit biztonságosabban kezdett futballozni, de a dánokat egyre inkább sürgette az idő, így megpróbálták beszorítani a portugálokat, akik gyors ellentámadásokra rendezkedtek be. A 78. percben egy ilyen akcióból Ronaldo dönthette volna el az összecsapást, de szemben a kapussal csúnyán mellé lőtt.

A kihagyott ziccer meg is bosszulta magát, hiszen két perccel később Bendtner egy remek fejessel egyenlített. Ekkor azonban még nem volt vége, ugyanis a csereként beállt Varela egy bombagóllal megszerezte a portugáloknak a három pontot.

Eredmény:

B csoport, 2. forduló:
Portugália-Dánia 3-2 (2-1)
Lviv, 30 ezer néző, v.: Craig Thomson

gólszerzők: Pepe (24.), Helder Postiga (36.), Varela (87.), illetve Bendtner (41., 80.)
sárga lap: Raul Meireles (29.), Ronaldo (90.), illetve J. Poulsen (56.), Jacobsen (81.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.