Sport
cseh-lászló (ingyenes, cseh lászló, )

Utolsó rohamra indulnak úszóink

Az úszók Budapest-bajnoksága szerdától szombatig tart, jelentőségét növeli, hogy az olimpiai részvételre jogosító indulási szint ezen teljesíthető utoljára.

Korábban a témában:

“Az Amerikában készülő Hosszú Katinka kivételével a teljes hazai élvonal indul, bár az A szintet már korábban elérők többnyire csak egy-egy nap állnak majd rajthoz, mivel rajtuk már nincs eredménykényszer” – mondta Kiss László szövetségi kapitány a viadallal kapcsolatban.

“Ők inkább számukra idegen számokban próbálják ki ezúttal magukat, de akad, aki így is végigússza az “étlapot.” Annál fontosabb ez a bajnokság a kvalifikációt még nem szerzetteknek, különösen annak fényében, hogy mind a hat váltónk indulhat a londoni olimpián. A Komjádi uszodában a stafétákba is keresünk tagokat, de a tartalék szerepének kiérdemléséhez is nagyon jól kell teljesíteni, így aztán további A és főképpen B szintek elérése a cél” – folytatta a szakember.

A magyar úszók közül eddig tizennyolcan úszták meg az erősebbik időt, ők mind londoni olimpiai résztvevők, és hozzájuk csatlakozhatnak azok a B szintes versenyzők, akiket a hazai szövetség jelöl, és akiknek a nevezését a FINA, a nemzetközi szövetség is elfogadja.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.