Sport
váltó (váltó, )

Ott lesz az atlétikai-Eb-n a férfiváltó

Korábbi eredményei alapján az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) meghívta a magyar 4x400-as férfi váltót a június 27. és július elseje között Helsinkiben sorra kerülő Európa-bajnokságra.

A magyar szövetség keddi tájékoztatása szerint így a csapat a kontinens legjobb 16 stafétája közé került. A masz.hu cikkéből kiderül, hogy az EAA, azaz a kontinentális szövetség a magyar férfiváltó két korábbi eredményét vette figyelembe döntésekor.

Ebben a számban a magyar mellett az orosz, a belga, a brit, a német, a lengyel, a francia, az olasz, az ukrán, a spanyol, a holland, a török, az ír, a cseh, a görög és a finn négyes küzdhet meg egymással.

Az Európa-bajnokságot idén a finn fővárosban, Helsinkiben rendezik június 27. és július 1-je között.

Ajánlott videó mutasd mind

„Ne keresd a logikát!” – járványügyi védekezés egy magyar iskolában

Salgótarjáni diákok mesélték el lapunknak, milyen kaotikus helyzetet okozhat, ha felüti a fejét a koronavírus egy iskolában. A kormány az őszi szünettől vár megváltást, a szakszervezet szerint viszont számos európai országhoz hasonlóan itthon is digitális oktatásra lenne szükség a felsőbb évfolyamokon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.