Sport

Czink egy kicsit megingott, de győzött

Czink Melinda (czink melinda, )
Czink Melinda (czink melinda, )

Három szettben verte Czink Melinda a nálánál magasabb ranglistahelyen álló Anna Tatishvilit a birminghami tenisztorna első fordulójában.

A 2 millió 200 ezer dollár összdíjazású AEGON Classic női teniszverseny nyitókörében a 102. helyen rangsorolt magyar lány a 70. helyen álló grúz Tatishvilivel mérkőzött meg hétfő délután.

Az első szettben Czink hamar elvette ellenfele adogatását, ám 5-4-es állásnál nem sikerült kiszerválnia a játszmát. A lányok tie-breakig jutottak, ahol Melinda bizonyult jobbnak, igaz csak nagy nehézségek árán sikerült behúzni a szettet. 6-2-re is vezetett a rövidítésben, de végül csak 6-5-ös eredménynél tudta beütni az 1-0-t jelentő pontot.

A következő szettben Czink kétszer is elvesztette adogatójátékát, míg neki csak egyszer sikerült breakelnie, így 6-3-as vereségét követően jöhetett a döntő játszma.

A magyar teniszező 3-0-ra húzott el a szett elején, mindvégig jobban játszott, s 6-3-as végeredménnyel zárta a meccset.

Czink a következő fordulóban a harmadik helyen kiemelt Daniela Hantuchovával játszik majd.

Babos Tímea kedd este az amerikai Alison Riske ellen játssza majd első fordulós találkozóját szintén a szigetországi Birminghamben.

 


Ajánlott videó

Olvasói sztorik