Sport

Brian Hastings is élete első WSOP győzelmét aratta

póker (póker)
póker (póker)

Andy Bloch után ismét egy neves amerikai pókeres szerezte meg első WSOP karkötőjét az idei világbajnokságon, Brian Hastings a 10 ezer dolláros Heads Up tornán ért fel a csúcsra.

Három nap küzdelem után Brian Hastings szerezte meg a győzelmet a World Series of Poker 10 ezer dolláros No Limit Hold’em Heads Up tornáján, az amerikai online specialista első WSOP karkötőjét nyerte – írja a Poker.hu.

Nem a legnépszerűbb versenyek közé tartoznak a Heads Up versenyek, pláne ha a nevezési díj 10 ezer dollárt tesz ki. Ennek ellenére 152 játékos így is elindult a tornán, akik közül 24-en egyből szerencsésnek mondhatták magukat, ugyanis előnyerővé váltak.

Köztük volt a későbbi győztes Brian Hastings is, aki azonban a későbbiekben bizonyította rátermettségét, a következő két körben legyőzte James Rumptz-ot és Emil Patelt, amivel a legjobb 32 közé jutott.

Ez egyben már fizetős helyet eredményezett számára, ami csodák-csodájára az első ITM-e (In The Money) volt WSOP versenyen.

Ezen felbuzdulva meg sem állt a legjobb négyig a második napon, ahol Tommy Chen várta, aki azonban nem okozott számára különösebb nehézséget, így a döntőben a másik ág győztese, a Brock Parkert legyőző Jason Mo várta.

A két agresszív stílusáról megismert játékos nem sokáig csépelte egymást, végül Hastings örülhetett, a döntő partiban A-4-el adta meg Mo Q-9-re mondott allinjét. A boardra a A-8-J-Q-7 közös lapok érkeztek, így Hastings ászpárral nyerte meg a versenyt.

A mindössze 24 éves amerikai zsugás élete első WSOP karkötőjét szerezte, amely mellé 371498 dollár is járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik