Sport

Sarapova döntős, jövő héttől világelső

Marija Sarapova (marija sarapova, )
Marija Sarapova (marija sarapova, )

Marija Sarapova 6-3, 6-3-ra legyőzte Petra Kvitovát a Roland Garros elődöntőjében. Sara Erranival meccsel a fináléban.

A csütörtököt kisajátították a hölgyek a francia nyílt teniszbajnokságon, ugyanis a Roland Garros mind a két női elődöntőjét ezen a napon játszották. Az első összecsapást Sara Errani nyerte meg, a másodikon pedig Petra Kvitova és Marija Sarapova mérkőzött meg egymással.

Az első szettben 2-2-ig fej fej mellett haladt a két játékos, az orosz azonban ekkor brékelni tudta ellenfelét, majd 5-3-nál újfent elvette a rivális adogatását, így 6-3-ra megnyerte az etapot. A második felvonásban Sarapova 1-2-es vezetésnél ismét brékelt, ezt azonban az első adandó alkalommal visszaadta Kvitova, aki 3-3-ra feljött a szettben. Innentől kezdve azonban nem sok babér termett a cseh játékosnak, a második helyen kiemelt Sarapova pedig magabiztos játékkal jutott be a fináléba.

Sarapova sikere egyben azt is jelenti, hogy a WTA jövő hétfőn kiadandó világranglistáján újra ő lesz az első – 2008 óta először. Amennyiben nyerne az orosz leányzó a fináléban, úgy a karrier Grand Slam is összejönne neki.

Eredmény – Roland Garros, női egyes, elődöntő
Sarapova (orosz, 2.) – Kvitova (cseh, 4.) 6-3, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik