Sport

Erősített a Videoton FC

foci (foci, gól, )
foci (foci, gól, )

Február elején már megírta a Fehérvár 24, hogy Szekeres Adrián a Videoton FC-hez kerülhet, az MTK-tól érkező hátvéd most hároméves szerződést kötött a klubbal.

A játékos a Sándor Károly Akadémia neveltje, majd 2007-ben kötötte első szerződését az MTK együttesével. Az MTK színeiben, a bajnokságban, éppen az akkor FC Fehérvárnak nevezett piros-kék gárda ellen debütált az első osztályban. 2008-ban bajnokságot nyert a kék-fehérekkel, egy évvel később pedig tagja volt az U20-as labdarúgó-világbajnokságon bronzérmet szerzett magyar csapatnak. A 2011-2012-es szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára az NB I Nyugati csoportjában élen végző MTK-ban, korábban hatvanöt NB I-es mérkőzésen jutott szóhoz, ezeken egy gólt szerzett.

– Nagyon boldog vagyok, hogy összejött ez a szerződés, úgy gondolom, hogy Magyarország legjobb csapatához csatlakozhatok. A legszebb focit a Vidi játssza, és közel is áll ez a stílus az MTK-éhoz. Nagy várakozással tölt el, hogy Paulo Sousa edzései milyenek lesznek, várom a felkészülés kezdetét. Bízom benne, hogy megkapom a lehetőséget, de tudom, nem lesz könnyű bekerülni a csapatba, hiszen remek játékosok vannak Székesfehérváron. – nyilatkozta új klubja hivatalos honlapján a védő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik