Sport

John Monnette a WSOP Seven Card Stud győztese

Az amerikai John Monnette élete második WSOP-karkötőjét begyűjtve lett az idei világbajnokság Seven Card Stud bajnoka.

A tavalyi 8-game WSOP bajnoki címet követően ismét karkötőt nyert az amerikai John Monnette, idén az ötezer dolláros Seven Card Studon nem talált legyőzőre – írja a Poker.hu.

A World Series of Poker tízedik versenye az 5000 dollár nevezési díjú Seven Card Stud torna volt, 145 játékos fizetett be, a nyereményalap 681 500 dollárt lett.

Mindössze 16 zsugást díjaztak, Nick Schulman, Mike Sexton, Max Pescatori, Cyndy Violette és Eugene Katchalov is pénzbe értek, sőt a finálé is hasonlóan nívós neveket sorakoztatott fel.

A 7. helyen végzett Bryn Kenney, az ötödiken 2010 év játékosa Jeff Lisandro, a Heads Upot pedig a WSOP regulárnak számító Huu Vinh és az egyszeres bajnok John Monnette játszhatta.

Utóbbi hatalmas előnyből kezdhette meg a párbajt, Vinh nem is tudott fordítani, végül Monnette sorral szerezte meg a bajnoki címet, és a velejáró 190 826 dollárt.

Vinh eddig egyszer már játszhatott világbajnoki párbajt, akkor is alul maradt, és most sem sikerült neki győznie, talán a 117 913 dollárt érő második hely vigasztalhatja őt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik