Sport

Homályos a kajak-kenusok jövője

kajak kenu (kajak-kenu)
kajak kenu (kajak-kenu)

Bizakodva várja az olimpiát a kajak-kenu szövetség, de a jövő évi költségvetése körüli bizonytalanság rányomja a bélyegét a mindennapokra.

Egyetlen kérdés maradt függőben a magyar olimpiai kajak-kenu küldöttség összetételében. Ez idáig egy kenu-, hat női (ez a maximális) és hét férfikajakkvótát szereztünk, Paumann Dániel pedig a magyar szövetség értelmezése szerint a duisburgi világkupán egyes 1000 méteren megszerzett harmadik helyével elérte a nyolcadik kajakos indulási jogot is.

A nemzetközi szövetség szabályrendszere azonban nagyon bonyolult, és ők jelezték, hiába ért el párosban a korábban egyesben kvótát szerző portugál versenyző ismét indulási jogot (és ezzel adott vissza a mieink értelmezése szerint egy korábbit), a mérvadó eredmény a tavalyi világbajnokság alapján készül el. A szövetség hamarosan megkapja majd a végleges kvótamennyiségről szóló nemzetközi határozatot, ennek függvényében akár jogi eszközökkel is harcolhatnak a nyolcadik pozícióért, amely megkönnyítené a férfi kajakos küldöttség összeállítását.

„Nagyon gyorsan fejlődik a kenu szakág, és még az elindított utánpótlás-fejlesztő programunk sem ért be, maradjunk annyiban, hogy Rióban miénk lesz a kenu kettesek aranyérme” – mondta dr. Baráth Etele, a szövetség főtitkára a szűkös kenus eredményekről a hétfői sajtótájékoztatón. Hozzátette, nagy a szorongás a szövetségben, hiszen az olimpia mellett a jövő évi büdzsé fő irányainak lefektetése és a működési feltételek megteremtése is komoly feladatot igényel, leköti a munkatársak minden idejét.

A kajakosok öt másik szövetség és a MOB képviselőit a közelmúltban meghívták egy tanácskozásra, hogy informálódjanak, legalább nagyjából az irányokat belőjék maguknak. Sok ugyanis még a homályos pont, az idő pedig sürget, mert az új sporttörvény alapján június 15-ig be kell adni a büdzsé tervezetét a MOB számára.

„Sajnos az olimpiai felkészülésre ebben az évben kevesebb pénzt kaptunk a tavalyinál. Ennél is fájdalmasabb, hogy úgy kell beadnunk a jövő évi szakmai tervet, hogy szinte semmit nem tudunk a pénzügyi keretekről, lehetőségekről. Elviekben 6,5-7 milliárd forint el van különítve a központi költségvetésben olyan feladatokra, amelyeket a látványsportok a TAO-pénzekből elvégezhetnek, de hogy ezeket hogy osztják fel, nem tudni” – mondta Ábrahám Attila, a szövetség főtitkára. „Nem irigykedünk a TAO-ra, félreértés ne essék, de a helyzetünk nehéz, a szponzori szerződéseink négy évre szólnak, lejárnak, fő támogatóink között bankok, telekommunikációs cégek is vannak. Nem lesz könnyű a 2013-as év, pont az olimpia után futunk bele egy kanadai ifi-vb-be vagy egy riói világbajnokságba, ezek nem olcsó túrák” – tette hozzá.

Esett szó a tájékoztatón a szakmáról is. Storcz Botond szövetségi kapitány a válogatási elvekkel és a csapat helyzetével kapcsolatban elmondta, egyáltalán nincsenek elcsúszva időben, minden a korábban elfogadott tervek szerint halad: három induló neve biztos: női kajak egyesben Kozák Danuta, férfi kajak kettesben a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros indul Londonban.

„Furcsa lenne januárban csapatot hirdetni kajak-kenuban, ez nem olyan sportág, ahol névre szólnak a kvóták. Jó időben vagyunk. A poznani kvalifikációs verseny miatt csalódott vagyok, de hozzánk hasonló nagy nemzetek versenyzői, köztük olimpiai bajnokok is kvóta nélkül maradtak. Nincs kevesebb kvótánk, mint Pekingben, az éremesélyeinket nem befolyásolta az ottani szereplés” – mondta a kapitány, aki biztosra veszi, hogy a mieink küldöttségének összetétele 90-95 százalékban ismert lesz a jövő heti válogatóverseny után (a teljes névsor július 5-ére lesz meg).

A duisburgi világkupát egyébként nemrégiben 2 arany-, 2 ezüst-, 1 bronzéremmel zárta a magyar csapat, és ahogyan Baráth Etele fogalmazott, „olyan nagyon nem lennénk csalódottak”, ha ez az eredménysor ismétlődne meg Londonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik