Sport

Andy Bloch megszerezte első WSOP karkötőjét

Az egykori Full Tilt profi Andy Bloch élete első World Series of Poker karkötőjét szerezte, a közel 20 éve kártyázó zsugás a 7 Card Stud versenyen ért fel a csúcsra.

Az idei World Series of Poker hetedik versenye Andy Bloch győzelmével ért véget, aki ezzel élete első világbajnoki karkötőjét szerezte – írja a Poker.hu.

Az 1500 dollár nevezési díjú Seven Card Stud versenyre 367 játékos nevezett, a nyereményalap ezzel majdnem elérte a félmillió dollárt. Két napnyi játék után összeült a nyolcfős döntő asztal, melyre csupa nagy névnek számító zsugás jutott be.

Ott lehetett a fináléban 2004 WSOP Main Event győztese, David Williams, a már-már legendának számító Barry Greenstein, valamint az egykori Full Tilt Poker profi, Andy Bloch is.

Ők hárman meghatározó szerepet játszottak a döntőben is, végül Williams lett a negyedik, a harmadik helyre Stephen Su ért oda, a párbajban pedig Greenstein-Bloch csatát láthattak a nézők.

Az izgalmas küzdelemben végül Bloch tudott győzedelmeskedni, a hetedik utcán nagyobb sort alakított ki, mint Greenstein, így a közül 20 éve a pályán lévő kártyás megszerezte élete első WSOP karkötőjét, ami természetesen elmondhatatlan örömet okozott számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik