Sport

Hosszú volt az út, de megérte

Közel öt órát utazott a Rába ETO Futsal csapata Berettyóújfalura, a döntő második mérkőzésére.

Teltház várta a csapatokat a Pálffy István Rendezvénycsarnokban, ahol a Berettyó előtt egyértelmű célként lebegett, csak a győzelem elfogadható a pirosak számára ezen a mérkőzésen. Fanatikus szurkolás mellett nagyon belekezdett a Berettyó, védekezésre kényszerült az ETO, de Balázs kapussal az élen állták a rohamokat. Kísértetiesen hasonlított az összecsapás a Magyar Kupa döntőre, csak fordított szereposztásban. Most a Berettyó játékosai dolgozták ki a helyzeteket, de ugyanazzal a lendülettel ki is hagyták őket. Sok volt az eladott labda az ETO-nál, de bárki is hibázott, a többiek kisegítették. Elvétve jutott el az ETO Pallai kapujáig, de Gyurcsányi óriási helyzetbe került, sajnos rossz megoldást választott, emelése elkerülte a hálót. Egy győri kontra végén a gólvonalon, vagy azon belül pattogott a labda, de a játékvezetők salamoni döntéssel továbbot intettek. A félidő végét jelző sípszónál 0-0-s döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

A félidőben Marcos Angulo azt kérte az övéitől, hogy sokkal jobban koncentráljanak, segítsék egymást, futsalozzanak csapatként. Kitért a pálya borítására, amely nagyon lelassította a győriek játékát, sőt sokszor előfordult, hogy a labda „letapadt”, nehezen lehetett az összjátékban továbbítani.

Kiegyenlítettebben kezdődött a második félidő, bár látszott, hogy a Berettyó rettenetesen motiváltan játszik. Ahogy telt az idő, úgy vált egyre biztosabbá, hogy az a csapat, amely az első gólt szerzi, nagy valószínűséggel meg is nyeri a találkozót. Aztán a 10. percben Gyurcsányi, aki az egész mérkőzésen nagyon aktív volt, labdát szerzett, kis szerencsével meg is tartotta, az oldalvonal mellől élesen középre lőtte, a túloldalon Café érkezett, és egy testcsel után a tehetetlen Pallai mellett a kapuba pofozta a labdát. Ez a gól meghozta az áttörést, megnyugodott az ETO. Négy perccel a vége előtt öt a négy elleni játékra tért át a Beri, a győriek szinte várták ezt a szituációt, hiszen a Magvassyban az első mérkőzésen is kiválóan levédekezték az ellenfél ilyen irányú törekvéseit. Most sem volt másképp. Gyurcsányi középen ellopott egy keresztpasszt, és az üres kapuig gyalogolt vele, 2-0 az ETO-nak. Még ebben a percben a döntőre megtáltosodó Café a saját térfeléről emelt a Pallait nélkülöző berettyói kapuba. Eldőlt a mérkőzés. Hitehagyottá vált a Berettyóújfalu, és a kegyelemdöfést Ali vitte be a 40. percben szerzett üres kapus góllal.

Összességében az ellenfelét a végjátékban felülmúlva nyert az ETO, hiába volt motivált és jól felkészített az MVFC. Így Győrben felteheti a koronát tavaszi teljesítményére az ETO, képletesen és valóságosan is. Megszerezheti zsinórban harmadik bajnoki címét, remélhetőleg teltház előtt, tehát érdemes lesz kilátogatni június 4-én, hétfőn a Magvassy Mihály Sportcsarnokba 18 óra 30 perces kezdéssel.

Taktikus mérkőzésen a pálya talajával kellett megküzdeni, hogy nyerjen a csapat, tökéletes koncentrációval hoztuk a második félidőt, így karnyújtásnyira kerültünk a sorrendben harmadik bajnoki aranytól” – mondta Hannich Péter sportigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik