Sport

Boksz a tévében (1939)

1939. június 1-jén közvetített a televízió először profi bokszmérkőzést. Max Baer és Lou Nova csapott össze egymással.

Az ökölvívás napjainkban az egyik legnagyobb televíziós jogdíjakkal bíró sportág, így nem csoda, hogy tévézés felbukkanásának első éveiben máris képernyőre került. Az első nagy távolságra vezetéken továbbított adás 1926-ban volt, 1939. június 1-jén pedig az első profi bokszmérkőzést is sugározták.

A nehézsúlyú címmérkőzést New Yorkban rendezték, a Ring Magazine szerint minden idők 22. legjobb öklözője, Max Baer csapott össze a Kozmikus ökölcsapás becenévvel ellátott Lou Novával. A találkozót a WNBT-TV tűzte műsorára.

A legendás Baer pályafutása egyik leggyötrelmesebb meccse volt ez, ugyanis ellenfele teljesen „szétbombázta” arcának bal felét, amelyből dőlt a vér. Az alsó ajkához is benyelt egyet, így a tízedik menet környékére már a levegővétel is nehezére esett, a 11.-ben pedig a játékvezető véget is vetett a mérkőzésnek.

A mérkőzés második fele:

A felek 1941-ben újra megmérkőztek egymással, ez a randevú is Nova sikerét hozta, aki ugyan egyszer padlót fogott a negyedik menetben, a kilencedikben kiütötte riválisát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik