Sport

Megkezdi az 50 maratonit Londonba a magyar futó

varga norman (varga norman)
varga norman (varga norman)

Szombaton indul el a londoni olimpiára Varga Norman ultrafutó, aki 50 nap alatt 50 maratoni távot teljesítve akar eljutni a brit fővárosba.

A 25 éves sportember tájékoztatása szerint a rajt 13 órakor lesz a budapesti Felvonulási téren, ahol hosszabb-rövidebb szakaszt vállalva hírességek is csatlakoznak a több mint kétezer kilométeres útnak nekivágó atlétához.

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület elnöke Ausztrián, Németországon, Franciaországon, Luxemburgon, Belgiumon és Hollandián keresztül halad majd a londoni célig, ahová a tervek szerint július 27-én, az ötkarikás nyitóünnepség napján érkezik be.

Vállalkozása során egy lakóbusz követi végig – többek között orvossal, masszőrrel, filmes stábbal -, az érdeklődők 50 napon át élő videoközvetítést láthatnak az europafutas.hu/elo-kapcsolat honlapon.

Varga Normant 16 éves korában villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, jelenleg egészség- és környezetvédőként, valamint ultrafutóként tevékenykedik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik