Sport

Nagy László nem lesz spanyol válogatott

Spanyol sajtóértesülések szerint Nagy László a megadott határidőig, múlt péntekig nem tette le a spanyol állampolgársági esküt.

Az El País szerint a honosítási ügy egészen május 2-ig jól haladt, amikor is Nagy közölte: elhagyja a Barcelonát. A katalán klub jelezte: az átlövő az MKB Veszprémhez tart, de ezt a magyar bajnokcsapat nem jelentette be. Nagynak még érvényes szerződése van a Barcelonával, ha már most el akar szerződni, átigazolási pénzt kell érte fizetni.

Nagy – aki azóta többször lemondta a meghívást – három éve szerepelt utoljára a magyar válogatottban, így nem lett volna akadálya annak, hogy az olimpián spanyolként szerepelhessen. Ám ehhez fel kellett volna vennie a spanyol állampolgárságot – amit az El País szerint korábban ő maga kérvényezett -, és a spanyol törvények szerint le kellett volna mondania a magyarról.

Így aztán az átlövő – ha egyáltalán pályára lép Londonban – már csak a magyar csapatban teheti meg. Mocsai Lajos szövetségi kapitány mindenesetre a norvégok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre készülő keretbe nem hívta be Nagyot.
Az MKB Veszprém nem erősítette meg, hogy a játékos náluk folytatná pályafutását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik