Sport

Olimpiai aranyesélyes tornászunk Eb-sikere

Berki Krisztián aranyérmes lett lólengésben a férfi tornász Európa-bajnokságon, Montpellier-ben.

A címvédő Berki Kriszián megnyerte a lólengést a franciaországi kontinensviadalon, a vetélytársak nem tudtak meglepetést okozni, amit pedig számításba vett a világbajnok, olimpiai induló magyar tornász.

A két olimpiai induló, Berki Krisztián és a szintén olimpiai résztvevő Hídvégi Vid nyugodtan várta a délutáni lólengés döntőt, a világbajnok az első, Hídvégi az ötödik helyen jutott a döntőbe.

Az ötszörös Európa-bajnok pénteken két, szombaton egy alkalommal edzett, és teljes mértékben felkészült a döntőre, ahol utolsónak szólították. Berki végrehajtotta a mindenkori tervet, két jó gyakorlatot mutatott be az Eb-n, ez pedig az ő esetében azt jelentette, hogy a riválisoknak nem volt esélyük ellene. A második helyen a nagy ellenfél, a brit Smith Louis végzett, Hidvégi Vid maradt az 5. helyen.

“Nagyon boldog vagyok, teljes mértékben sikerült, amit elterveztünk – mondta Berki. – Szokás szerint nem néztem a többieket, csak a hangokból tudtam, hogyan is sikerültek a gyakorlatok.Kokó bával (Kovács István, Berki edzője – a szerk.) azt beszéltük meg, hogy a fináléban a 6.9-es nagygyakorlatot mutatom be, erre is melegítettem, csak bizonyos körülmények között változtatunk volna. Amikor mentem fel a pódiumra, csak annyit mondott nekem, hogy jobb vagyok, mint az angol, és hogy csináljam a dolgomat. Én azt tettem, és jól sikerült. Egyelőre még nem tudtam felfogni, hogy hatszoros Európa-bajnok vagyok, hihetetlen számomra. Úgy érzem, ez óriási erőt ad, és ez a lendület kitart az olimpiáig”.

Eredmény – férfi tornász Eb, Montpellier
Lólengés, döntő:
1. Berki Krisztián 15.958 pont
2. Smith Louis (brit) 15.775
3. Harutyum Merdinyan (örmény) 15.300
…5. Hidvégi Vid 15.133

Ajánlott videó

Olvasói sztorik