Sport

Felemás hétvége a magyar GP3-as pilótától

Pénteki második helye után, szombaton kilencedik lett Kiss Pál Tamás, a GP3-as széria első Monacói Nagydíján.

Bámulatos pénteket zárt a magyar autóversenyző a monacói aszfaltcsíkon, ugyanis a második helyre hozta be autóját, bár ez nem volt akkora meglepetés, ugyanis a tréningek alatt is remekül teljesített a gép a magyar versenyző alatt.

A remek szereplés hátránya az volt, hogy a második futamnak fordított rajtráccsal vágtak neki a pilóták, így Kiss Pál Tamás csak a hetedik pozícióból indulhatott, de nem kapta el jól a rajtot, ezért visszacsúszott a kilencedik pozícióba. Sajnos a verseny alatt nem tudott már előrébb jutni, így két pontot attól remélt, hogy megfutja a verseny leggyorsabb körét.

Terve azonban nem jött be, ugyanis egy baleset miatt négy körrel a vége előtt, piros zászlóval leintették a futamot.

“Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindenkinek, aki szurkolt nekem ezen a hétvégén. Pénteken rengetegen gratuláltak nekem a 2. helyhez, és nagyon jólesett, hogy ennyien örülnek a sikeremnek. Sajnálom, hogy a második futamon nem sikerült hasonlóan nagyot alkotni, de tudtuk, hogy ez a 7. helyrõl indulva nem lesz egyszerű. Ezzel együtt ez még egy pozitív hétvége marad, és hát szeretnék a jövőben is minél több második futamon a 7. vagy a 8. helyről rajtolni, mert ez ugye azt jelentené, hogy az első futamon az első két hely valamelyikén végeztem” – összegezte röviden élete első monacói versenyhétvégéjét a magyar tehetség. 

A 2012-es GP3-as szezon következő fordulóját június 22-24-én, azaz egy hónap múlva rendezik egy másik utcai pályán, Valenciában.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik