58 éves csúcs dőlt meg Debrecenben

A szombati döntők során a magyar úszók három ezüstöt és egy bronzot szereztek az Eb-n, így már 21 medálnál tartunk.

Szombaton a dömpinget a női 1500 méteres gyorsúszás nyitotta, és rögtön volt kiért szorítani: Risztov Éva állt rajthoz a fináléban, aki már 800 gyorson begyűjtött egy ezüstöt.

A magyar úszó jól kezdett, ugyanis az esélyes Camelie Potec mögött a második helyen úszott, igaz, ilyen hosszú távnál az első párszáz méternek nincs igazán jelentősége.

Féltávra alakult ki a tényleges erősorrend: Potec lemaradt az élmezőnytől, melyet a két spanyol, Belmonte Garcia, Villaecija Garcia és Risztov Éva alkotott.

A két spanyol között, vagyis a második helyen úszó magyar nem sokkal volt lemaradva vetélytársától, akivel megléptek Villaecija Garcia elől, és közel két testhossznyi előnyt szereztek. Az utolsó 200-ra fordulva azonban Risztov elfáradt, és nem tudta tartani a lépést, igaz az utolsó ötvenen még megindított egy hajrát, de nem tudott faragni a különbségből. Ennek ellenére Risztov új országos csúccsal szerezte meg a szombati első érmet.

“Majdnem három másodpercet javítottam az egy hónappal ezelőtti országos csúcsomon, nagyon boldog vagyok. Ismét csak azt tudom mondani, hogy százévesen egyéni csúcsokat úszni hatalmas dolog. Annak külön örülök, hogy érmes lettem. A spanyol lány sem legyőzhetetlen, de a 16:05 nekem még túl erős, a vége felé már azt néztem, biztos második vagyok-e. Én azt gondolom, kitettem magamért, köszönöm Debrecennek” – értékelte teljesítményét Risztov.

Risztov a bronz után egy ezüstöt is begyűjtött (Fotó: MTI)

Eredmény – női 1500 méteres gyorsúszás, döntő
1. Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 16:05.34 p
2. Risztov Éva, 16:10.04
3. Erika Villaecija Garcia (Spanyolország) 16:15.85

Izgalmasra sikeredett a férfi 100 méteres pillangó, ugyanis Cseh László mellett Pulai Bence is kvalifikálta magát a fináléba. Cseh nem rajtolt jól, ennek ellenére a fordulásra közel férkőzött a szerb Cavichoz. A második hosszon erőteljes karcsapásokkal indult meg az első helyért, de Cavic tartotta a távot a magyar úszótól, aki Risztovhoz hasonlóan országos csúccsal szerzett ezüstérmet. Pulai Bence a nyolcadik pozícióban zárta a döntőt.

“Szerettem volna nyerni, úgy érzem, mindent megtettem, megúsztam a legjobb időmet, de ez nem igazán az én számon, nem az én specialitásom. Ehhez egy kicsit lassú vagyok, de az 51.77 jó idő. Ki kell próbálnom magam mindenben, nagyon jó, hogy versenyzem a londoni olimpiára készülve. Remélem, hogy ma még lesz energiám a 4×200 gyorsra.” – mondta Cseh László.

Eredmény – férfi 100 méteres pillangó, döntő
1. Milorad Cavic (Szerbia) 51.45 másodperc
2. Cseh László 51.77
3. Matteo Rivolta (Olaszország) 52.40
…8. Pulai Bence 53.04

Nem volt ilyen örömteli a női 200 méteres gyorsúszás döntője, ugyanis Federica Pellegrinit nem tudta megszorongatni a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn duó, sőt még csak nem is érmekért csatáztak a lányok. Mutina ugyanis hetedik helyen ért célba, míg Verrasztó nyolcadikként, így ebben a versenyszámban nem termett babér a magyar úszóknak.

Eredmény – női 200 méteres gyorsúszás, döntő
1. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.76 perc
2. Silke Lippok (Németország) 1:58.19
3. Ophélie CyrielleEtienne (Franciaország) 1:58.23
…7. Mutina Ágnes 1:59.87
8. Verrasztó Evelyn 2:00.06

Sokkal több keresnivalója volt Bernek Péternek 200 háton: az ifjúsági olimpiai bajnoknak ez az igazi száma, így joggal várhattunk tőle érmet. Nem okozott csalódást, ugyanis a lengyel Kawecki és Balog Gábor – a döntő másik magyar résztvevője – mögött a harmadik helyen úszott, majd szépen lassan feljött a második helyre, amit már nem adott ki a kezéből. Sőt, még az aranyra is volt esélye Berneknek, de Kaweczki is jól hajrázott. Ennek ellenére Bernek a nap harmadik országos csúcsával megszerezte a harmadik ezüstöt. Balog Gábor a nyolcadik lett.

Remekül küzdött Bernek 200 háton (Fotó: MTI)

Bernek bízott az aranyban, de az ezüstnek is nagyon örült: “Titkon azt reméltem, hogy tudok nyerni, mindent beleadtam, de 1:55.2-t most még nem tudok, reméljük, az olimpiára jobb lesz. Boldog vagyok, nem keseredtem el, hiszen a legjobb időmet úsztam. Beugrottam és számoltam vissza a métereket, nem gondoltam semmi másra. Az első ötvenen próbáltam könnyedebben úszni és a másodiktól belevinni a dinamikát, felvenni az utazósebességet. A fordulóban a lengyel nagyon megvert, és az utolsó ötvenre nagyon elfáradtam. Össze kell szednem magam, hiszen még van egy váltó, abban megpróbálok 110 százalékot úszni.”

Eredmény – férfi 200 méteres hátúszás, döntő
1. Radoslav Kawecki(Lengyelország) 1:55.28 perc
2. Bernek Péter 1:55.88
3. Yakov Yan Toumarkin (Izrael) 1:57.35
… 8. Balog Gábor 1:58.74

Az Eb utolsó előtti napján az utolsó döntő a férfi 4×200-as gyorsváltó volt. A Cseh László, Bernek Péter, Kis Gergő, Kozma Dominik összeállítású négyes éremért szállt medencébe, és a tervet teljesítették is. A németek bivalyerősen úsztak, így már 100 méter után biztossá vált, hogy nem lehet őket még csak megszorítani sem, így az ezüstért a magyar és az olasz váltó küzdött. Hol az olaszok, hol mi voltunk előrébb, de egyik úszó sem tudott jelentős előnyt szerezni csapatának, így az utolsó 50-re maradt a döntés: Cseh és Magnini fej-fej mellett haladt, szinte alig pár centi volt köztük, de az olasz az utolsó karcsapásokkal épp annyira lépett meg, hogy számunkra csak a bronz legyen elérhető.

Ennek ellenére erőn felül teljesített a váltónk, ugyanis 1958 után nyert magyar csapat érmet ebben a számban.

Az utolsó ember, Cseh László elismerően nyilatkozott: “Mindenki erőn felül teljesített, fantasztikusan úsztunk, mindent megpróbáltunk, nagyon örülünk, hogy az érem összejött. Az olaszokkal nagy csatát vívtunk, egy picit sajnos alulmaradtunk, de azért azt látni kell, hogy mindenki már úszott jó pár számot.”

Eredmény – férfi 4×200 méteres gyorsváltó
1. Németország 7:09.17
2. Olaszország 7:13.10
3. Magyarország 7:13.60


A szombati négy éremmel a magyar úszók már 21 medálnál tartanak a debreceni Eb-n, és ezzel egy 1954-es rekordot döntöttek meg: a torinói Eb-n 17 medálig jutottunk, ami egészen ideáig abszolút rekord volt. És ez a 21-es szám vasárnap még tovább nőhet. 

Már csak azért is, mivel a 200 pillangó elődöntőjéből Hosszú Katinka az első, míg Jakabos Zsuzsanna a harmadik idővel jutott be a vasárnapi fináléba. Ez a bravúr nem sikerült Takács Krisztiánnak, akinek egy hajszálon múlt a döntő 50 gyorson: összesítésben csak a kilencedik lett, három századdal lemaradva a finálét érő nyolcadik helyről.

Sajnos Kozma Dominik sem lesz ott a 200 gyors legjobbjai között, mivel csak a 13. lett az előfutamok összesítése alapján. Dara Eszter pedig csak a 11. pozíciót szerezte meg 50 gyorson.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

(FILES) In this file photo taken on April 21, 1999 Denver area residents comfort one another during a candle light vigil at Civic Center Park in Denver, CO, held in honor of the students and one teacher killed at Columbine High School in Littleton, CO on  April 20, 1999, when two former students opened fire on their classmates during a suicide mission. - This year marks the 20th anniversary of the Columbine High School shooting, when two youths aged 17 and 18 armed with guns and home-made bombs killed 12 students and a teacher at Columbine high school in Littleton, Colorado before they both committed suicide. (Photo by JEFF HAYNES / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.