Sport

Risztov Éva döntős 1500 méteren

Risztov Éva a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe a debreceni úszó-Európa-bajnokságon. Bernek Péter, Balog Gábor, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes, Cseh László, Pulai Bence és Financsek Gábor is elődöntős.

Pénteken először a férfi 200 hát előfutamaiban indulók csobbantak vízbe, négy magyar úszó is rajtkőre állt. Közülük Bernek Péter volt a leggyorsabb, ő meg is nyerte a saját „kisversenyét”, 1:59.07-es idejével pedig a harmadik helyen bejutott az elődöntőbe. Balog Gábor is folytatja ebben a számban, ő az ötödik leggyorsabb volt 1:59.63-al. Verrasztó Dávid és Zámbó Balázs bőven két percen felül végeztek, így ők a mezőny második felében zártak.

A második szám a női 200 méter gyorsúszás volt, ebben a számban három honfitársunk indult. Verrasztó Evelyn és Mutina Ágnes is kicsúszott ugyan a két percből (sőt, a teljes mezőnyből csak ketten tudtak beférni a két minutumba), de a nyolcadik é a kilencedik helyen továbbjutottak. Joó Sára 29. időt úszott.

A férfiak 100 méterres pillangóúszásában megint csak négy magyar mérette meg magát, Cseh László pedig kisujjból kirázta a legjobb időt – olimpiai A szintet. Mellette a szintén remeklő Pulai Bence (4.) ment tovább, míg Madarassy Ádám (14.) és Biczó Bence (33.) számára péntek délelőtt véget értek ennek a számnak a küzdelmei.

Női 50 méteres hátúszásban nem termett sok babér a magyaroknak, Povázsay Eszter a 28., Szekeres Dorina a 38. lett, így nem jutottak tovább.

A hölgyeket a férfiak sprintfuatami követték, mellúszásban csaptak össze a sportolók. Financsek Gábor, Molnár Ákos és Szabó Tamás tette próbára magát, közülük Financsek került be a legjobb tizenhatba a 10. helyen 28.01-el.

A délelőtt zárásaként női 1500 méteres gyorsúszásban rendeztek két elődöntőt, ebben egy magyar volt érdekelt, a több szempontból is hazai közönség előtt versenyző Risztov Éva. A magyar lány mondhatni hozta a kötelezőt, megnyerte a saját futamát, összesítésben pedig a harmadik legjobb idővel jutott be a döntőbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik