Sport

Dicséret a debreceni úszó Eb szervezőinek

Dicsérte a debreceni úszó Európa-bajnokság rendezését Paolo Barelli, a Nemzetközi Úszó Szövetség főtitkára.

“Ez egy jól szervezett Európa-bajnokság, és a magyar úszószövetségnek nem ez az első sikeres nemzetközi eseménye; az uszoda megfelelő egy ilyen rangú versenyhez, érezhetően jól felkészültek, minden a legnagyobb rendben van” – fogalmazott Barelli, aki úszóként egykor olimpián is indult, jelenleg az Olasz Úszó Szövetség elnöki tisztét is betölti.

A néhány hete edzőtáborozás közben tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló norvég mellúszó, Alexander Dahle Oen-re emlékezve megjegyezte: az eset mindenkit sokkolt, ez tragédia volt Norvégia és az egész világ számára.

“Bár a halál pontos okát nem tudták megállapítani, nem hiszem, hogy bármi köze lenne az úszáshoz, az edzéshez, olimpiai felkészüléséhez. Az újságírók, az emberek beszélnek ezt-azt, de az állításokat bizonyítani kell”.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európa-bajnokságot csupán hetekkel a londoni olimpia előtt tartják, annak a véleményének adott hangot, hogy ez szerinte egyáltalán nem jelent gondot. Példának hozta a versenyre a legtöbb úszót jelölő olasz sportvezetést, amely arra törekedett, hogy sok fiatal sportoló kipróbálhassa erejét. Úgy vélte, téves megközelítés, hogy sok kiváló úszó az ötkarikás játékokra készülve nem vesz részt az eseményen, “mivel ez nagyon fontos sportesemény, amelyen hallathatnak magukról, részvételükkel csapatukat is szolgálják”.

Barelli reméli, hogy a sportolók nem doppingolnak. “Ez nagy probléma, ez egy háború, amelyben a nemzetközi és az európai úszószövetség, valamint az egyes kormányok fontos szerepet játszanak. Az úszószövetségek minden tőlük telhetőt megtesznek a jelenség visszaszorítására, a versenyek előtt és alatt a lehető legtöbb ellenőrzést végzik” – fejtette ki.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.