Sport

A levegőben lóg Schmitt Pál sorsa

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó, illetve etikai bizottsága egyelőre nem döntött, hogy indítanak-e eljárást a NOB-tag Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök ellen plágiumügye miatt.

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság quebeci ülésén kijelentette: további információkra, dokumentumokra van szükség ahhoz, hogy tisztán, becsületesen tudjanak dönteni. Hozzátette: tiszteletben tartják Schmitt Pálnak a védelemhez való jogát, és reméli, gyorsan lezárják az ügyet.

Amennyiben eljárást indítanak Schmitt ellen, és elmarasztalják, akkor – jegyzi meg az AP amerikai hírügynökség – a figyelmeztetéstől a kizárásig terjedhet a szankció.

Az 1983 óta NOB-tag, vívóként kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál – aki a NOB sport és környezetvédelmi bizottságának elnöke egyben – április 2-án mondott le államfői tisztségéről plágiumügye miatt, azt követően, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa március 29-én visszavonta doktori címét.

A Chicago Tribune internetes kiadásában Philip Hersh április elején a plágiumra hivatkozva több cikkben is szorgalmazta Schmitt Pál kizárását a NOB-ból. Azzal is érvelt, hogy Schmittnek az Európai Parlament és a NOB által kiadott hivatalos életrajzában az szerepelt, hogy megszerezte a PhD fokozatot, holott csak egyetemi doktor volt. Hersh szerint a lemondott magyar elnök többet ártott az olimpiai szervezetbe vetett bizalomnak, mint egy doppingoló, ezért ha nem mond le, a NOB-nak ki kell őt zárnia a tagjai közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik