Sport

Itt az újabb magyar szupertehetség

Az úszó-Eb csütörtök délelőtti előfutamai során sok remek magyar teljesítményt láthattunk, de a legnagyobb szenzációt egy tizenötéves kislány okozta.

Szilágyi Liliána a 100 pillangó második előfutamában hatalmas egyéni csúcsot (59.07) úszva – mindhárom, előzetesen jóval esélyesebbnek tartott magyar riválisát megelőzve – összesítésben a hetedik legjobb idővel jutott a középdöntőbe.

Az előfutam után megkérdeztük Güttler Károlyt, az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitányát, mit szól Liliána teljesítményéhez. „Igazából a fiatalok mindig képesek nagy teljesítményekre, főleg egy ilyen nagy nemzetközi versenyen, mint ez az Európa-bajnokság, ettől függetlenül óriási meglepetés Liliána szereplése.”

Sőt, Güttler szerint ebben az úszásban még maradtak tartalékok: „a célba érkezése reggel elég szűkös volt, majdnem fejjel vette a falat, ráadásul délután élettanilag is jobbat lehet úszni. Én bízom benne, hogy a döntőbe is be tud kerülni, de ahhoz délután fel kell kötni a nadrágot, mert a rutinosabb versenyzők ilyenkor délelőtt még tartalékolnak”.

Mint megtudtuk, a délutáni szereplés során az a bizonyos nadrág is tovább gyorsíthatja Liliánát: délelőtti idejét ugyanis egy régi, hagyományos dresszben úszta, a középdöntőben azonban ő is kipróbálja az Arena legújabb fejlesztését, olyan fürdőruhát kap, amilyenben a többiek is tempóznak. S hogy milyen idő kell a döntőhöz? Az utánpótlás kapitány szerint az olimpiai A szint (58.70) finálét érne. Már délelőtt sem hiányzott sok ehhez az időhöz: „ha a célba érkezés jól jön ki reggel, már most meglett volna az A szint”.

Liliána alig egy hónapja még csak harmadik volt a magyar bajnokságon 100 pillangón (59.93), most pedig az olimpiáért is úszik.Amúgy a Kőbánya SC versenyzője igazi sportcsalád sarja, hiszen nagyapja a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső, édesapja pedig az egykori kiváló úszó, Szilágyi Zoltán.

Dudás Gabriella

Ajánlott videó

Olvasói sztorik