Sport

Jól tempóztak a Turi-fiúk

Cseh László, Kozma Dominik, Bernek Péter – ők az úszó Eb második napjának magyar sikeremberei. A sikereken kívül más is összeköti őket.

A debreceni úszó Európa-bajnokság második napján ugyan nem született magyar érem, kiemelkedő magyar eredményekből azonban nem volt hiány. Kedden a Kőbánya SC úszói, Turi György mesteredző tanítványai vitték a prímet.

A nap egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében, férfi 100 háton Bernek Péter a 4. helyen csapott célba, ami különösen annak fényében remek teljesítmény, hogy a 200 hát a fő száma, az öröm azonban mégsem felhőtlen.
„A középdöntőben nagy meglepetésre Bohus Richárd 12 századdal jobb eredményt ért el, mint Péter, ami pont elég volt az A szint eléréséhez, és mivel Péter csak a B szintnél tart, egyelőre úgy néz ki, hogy 100 háton nem tud indulni az olimpián. Ez lelkileg őt megtörte, rá is nyomta a bélyegét a mai versenyzésére. Jobban örültem volna, ha fordítva történik, ha Péternek megvan az A szint és esetleg nem 4., hanem csak 6-7. a döntőben” – vélekedett a futam után edzője, Turi György. Nincs azonban minden veszve, hiszen – amennyiben lehetőséget kap – a vegyes váltó első embereként még megúszhatja az olimpiai induláshoz szükséges időt.

Nem kell viszont aggódnia a kvóta miatt Kozma Dominiknek, aki már délelőtt is olimpiát érő időt úszott és délután is hozta a formáját: a nagy esélyes Paul Biedermannt is maga mögött tartva, első helyen jutott a szerdai döntőbe.

 

 

„Természetesen vártam, hogy jól szerepeljen az Eb-n, hiszen ő egy szívember és a magyar közönség mindig feldobja –

kezdte az értékelést edzője. –

A legutóbbi, 2010-es Eb-n is korához képest hozta a meglepetéseket, már akkor is pontszerző volt a váltókkal. Ráadásul 21 évével nagyon fiatal, egy nyers őserő a sprinterek között, akik 24-25 éves korukban kezdenek beérni.” S hogy mire lehet képes a döntőben?

Turi György nem akar jósolni, de úgy gondolja, hogy – hacsak nem viszi el a szíve – Dominik szerdán picit még javíthat is a legjobbján, Biedermannt azonban egyelőre túl nagy falatnak tartja.

 

„Leginkább önmagával kell, hogy versenyezzen, majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

Férfi 200 vegyesen is magyar úszta a legjobb időt a középdöntőben. Cseh László – aki saját bevallása szerint az igazi nagy úszást a döntőre tartogatja – kis híján Európa-bajnoki csúccsal került a fináléba. Mestere azonban óvatosságra int:

„Lehet ennél jobb időt is úszni, de én ahogy öregszem, egyre óvatosabb duhaj vagyok. Szerda délután a 200 pillangó középdöntője után 15 perccel lesz a 200 vegyes döntője. Nem tudom, hogy pillangón Lacinak mennyit kell magából kiadni ahhoz, hogy bekerüljön. Nagyon be kell osztani az erejét és ha 15 percre rá egy a mostaninál, a világ idei 4. legjobb idejénél komolyabb teljesítményt tudna nyújtani, az egy nagyon férfias munka lenne.




Mutina Ágnes ugrik a vízbe – pinkben


Rózsaszínű lányok

A női 400 vegyes fináléjában a magyar hölgyek nem csak úszótudásukkal a medencében, hanem rózsaszín úszódresszükkel a parton is kitűntek a mezőnyből.

A „rózsaszín csoda” a magyar úszóválogatottat öltöztető Arena legújabb fejlesztése, amely a Powerskin Carbon Pro nevet viseli. Hogy ereje nem a színében van, arra Cseh László példája a bizonyíték, aki ugyanennek a szériának a royalkék változatában tempózik:

„Nekem is van rózsaszín is, de én valamilyen oknál fogva elcseréltem az enyémet…Egyébként tetszenek a változatos színű dresszek, így könnyebb megismerni az embert, feldobja az unalmas szürke színeket. Ráadásul az anyag és a szabás is tetszik, FINA-pecsét van rajta, úgyhogy minden további nélkül lehet használni az olimpián is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik