Sport

Eb-éremből is volt zápor szerdán

Cseh László 200 vegyesen nyert, Kis Gergő 2., Gyurta Gergely 3. lett 1500-on, Kozma Dominik brozérmet szerzett 200 gyorson a debreceni úszó Eb-n.

Az első finálé rögtön többszörös magyar téttel bírt. Kis Gergő és Gyurta Gergely a dobogóért úszott, de a kisebbik Gyurta-fivér számára ott volt az olimpiai A szint, a 15:11.83 is elérendő célként.

A két Gergely komótosan kezdett, de ez 1500-on fontos is, ha valaki túl gyorsan kezd, az megbosszulhatja magát. A két magyar közül az aranyért úszó Kis és az olimpiáért tempózó Gyurta is csak magára figyelve teljesítette a hosszokat, miközben a fiatal olasz, Gregorio Paltrinieri vezetett.

Kis Gergő később sem tudott közelebb férkőzni az olaszhoz, aki végigbírta a saját maga diktálta erős iramot, miközben a magyar üldöző elkedvetlenedve tudta le az utolsó hosszokat. Paltrinieri győzött, Kis Gergő 400 után 1500-on is ezüstérmes lett, Gyurta Gergely pedig bejött harmadikként, ráadásul 15:04.38 perccel bőven teljesítette az olimpiai A szintet.

Eredmény – 1500 méter, férfiak, döntő

1. Gregorio Patltrinieri (olasz) 14:48.92 perc

2. Kis Gergő 14:58.15

3. Gyurta Gergely 15:04.38


“Elképesztő jó érzés megúszni az A szintet, köszönöm edzőmnek, Széles Sándornak” –
nyilatkozta Gyurta Gergely.


Kis Gergő, Gregorio Paltrinieri és Gyurta Gergely az 1500 eredményhirdetése után

A debreceni úszó Európa-bajnokság egyik meglepetésembere a volt válogatott labdarúgó, Kozma István fia, a 21 éves Kozma Dominik volt, aki még édesapja egykori skóciai állomáshelyén, Dunfermline-ben született.

Kozma Dominik még az előfutamban megúszta az olimpiai A szintet, majd általános meglepetésre legjobb idővel jutott a 200 gyors döntőjébe. Ott pedig szintén kitett magáért, hiszen kőkeményen harcolt a többiekkel, köztük a szupersztár német Paul Biedermannal, és végül harmadikként csapott célba.

Eredmény – 200 gyors, férfiak, döntő

1. Paul Biedermann (német) 1:46.27 perc

2. Amaury Leveaux (francia) 1:47.69

3. Kozma Dominik 1:47.72


“Nem tudom, hogy sikerült a bronz, beugrottam, és csak úsztam, ahogy bírtam”
– mondta a célbaérkezés után boldogan Kozma Dominik.


Kozma Dominik bravúros úszással lett bronzérmes 200 gyorson

Cseh László előbb hatodikként (1:57.44) döntőbe úszta magát 200 pillangón (Biczó Bence legjobb idővel, 1:55.77-el lett finalista), majd negyedóra múlván a szám legnagyobb esélyeseként indult a 200 méteres vegyesúszás döntőjében, Verrasztó Dáviddal együtt.

100 méternél némileg váratlanul a brit James Goddard vezetett, a mellúszásban Laci tartotta az élmezőnyt, az utolsó, 50 méteres gyorsúszásban pedig szépen eltempózott a mezőnytől, és Európa-bajnoki csúccsal, 1:56.66-al győzött, Verrasztó 2:01.70-el 6. lett.

Így lett Cseh László Európa-bajnok

Eredmény – 200 vegyes, férfiak, döntő

1. Cseh László 1:56.66 perc

2. James Goddard brit) 1:57.84

3. Markus Rogan (osztrák) 1:59.39

..6. Verrasztó Dávid 2:01.70


“A 200 pillangó elődöntőjében próbáltam spórolni, a maradék energiáimból gazdálkodtam. Goddard harcra késztetett, örülök az aranynak, annak pedig különösen, hogy Európa-bajnoki csúcsot úsztam” –
nyilatkozta Cseh László a döntő után, edzője, Turi György pedig titokzatosan annyit mondott, hogy drasztikusan változtattak a felkészülésen, és eddig úgy látszik, jó úton haladnak.

A női 100 méteres gyorsúszás döntőjében az olimpiai bajnok német Britta Steffen kikapott az egyik olimpiai esélyessé előlépő svéd Sarah Sjöströmtől.

Eredmény – 100 gyors, nők, döntő

1. Sarah Sjöström (svéd) 53.61 mp

2. Britta Steffen (német) 54.15

3. Daniel Schreiber (német) 54.41

Az elődöntők is jól sikerültek

A férfiak 200 méteres mellúszó elődöntőjében egy magyarért, a világbajnok Gyurta Dánielért nem kellett izgulnunk, arra ott volt a másik magyar induló, Molnár Ákos. Az öccse sikerén fellelkesedett Gyurta magától értetődően legjobb idővel került a döntőbe, ahova nyolcadikként még éppen befért Molnár (2:12,23) is.

“Nagyon örülök az öcsén olimpiai A szintjének, már régóta kergette ezt a célt, Nem mellesleg megvan a londoni szobatársam is” – méltatta maga helyett testvérét Gyurta Dániel, aki elégedett volt a 200 mell elődöntőjébe elért 2:10.06 perccel, hiszen kemény edzésmunka előzte meg az Eb-t.

A hölgyek 200 vegyesúszó elődöntője is nyugodtra sikerült Jakabos Zsuzsanna délelőtti minidrámája után. Az úszása után magát lassúnak ítélő Hosszú Katinka (2:11.89) a legjobb, Verrasztó Evelyn (2:12.67) pedig a 3. idővel lett finalista.

A férfiak 50 méteres hátúszó számában Bohus Richárd 5. idővel (25.36) döntőbe jutott, Povázsay Eszternek 100 háton (1:02.74) ugyanez nem sikerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik