Sport

Biztossá vált a hegyikerékpáros kvóta

Parti András (hegyikerékpár, parti andrás)
Parti András (hegyikerékpár, parti andrás)

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szerdán tette közzé az olimpiára kvótát szerző nemzetek listáját: Magyarország a férfiak mezőnyében indíthat versenyzőt.

Az már korábban kiderült,ha Magyarország indulási jogot szerez a londoni ötkarikás játékokra, akkor Parti András utazik majd a szigetországba. Azért ő kapta meg a kvótát, mivel a magyar szövetség korábban három olimpiai válogatóversenyt írt ki, ezekben a férfiak közt Parti András szerepelt a legjobban, így az korábban eldőlt, hogy kvóta esetén ő utazhat az ötkarikás játékokra.

„Nagyon boldog vagyok. Már vártuk a végleges kiírást, mely hivatalosan igazolja, hogy megvan a kvóta, mehetek Londonba. Most rövid ideig pihenek, majd itthon versenyzek, közben edzőmmel, Szöllőssy Istvánnal és csapatommal kialakítjuk az olimpiáig szóló programot, melyben edzőtábor és verseny is fog szerepelni” – nyilatkozta Parti András, aki már a pekingi olimpián is képviselte Magyarországot.

Az olimpiára kvótát szerző nemzetek sorrendjét a két kvalifikációs időszakban megszerzett összpontok alapján számolták. A férfiaknál az első 24, nőknél 18 ország zárt kvalifikációt érő helyen; a magyar férfiak 20., a nők 19. helyen zártak, így utóbbiak éppen lecsúsztak az ötkarikás játékokról.

A férfiaknál SvájcFranciaországCsehország, nőknél KanadaSvájcFranciaország lett a tabella éllovas nemzete. A lista szerint férfiak esetében 50, a hölgyeknél 30 kerekes alkotja majd az olimpiai mezőnyt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik