Sport

Babos párosban még folytatja

Szerdán egyesben búcsúzott, párosban viszont továbbment Babos Tímea, a strasbourgi WTA-tornán.

Mint azt megírtuk, a magyar teniszezőt szerdán egykori párospartnere, Sloane Stephens ütötte ki a francia viadal nyolcaddöntőjében. A búcsú ellenére még volt remény arra, hogy nem kelljen azonnal továbbutaznia Babosnak, ugyanis a tajvani Hszie Szu-vej oldalán még várt rá egy mérkőzés.

A távol-keleti teniszező is eredménykényszerben volt a páros során, ugyanis egyesben ő is búcsúzott. Így együttes erővel vágtak neki a bolgár Alekszandrina Najdenova és a brazil Teleina Pereira elleni csatának, amit végül sikerrel vettek.

„A vártnál sokkal nehezebb volt ez a mérkőzés, az ellenfelünk nagyon jól játszott. Nekünk időnként „full extrát” kellett nyújtanunk ahhoz, hogy nyerhessünk. Szoros csata volt, szerencsére túltettük magunkat az egyesen…Mindenképpen komolyan vesszük a strasbourgi folytatást is, hiszen itt is jó körülmények között játszhatunk és gyakorolhatunk. Nekem amúgy is fontos, hogy megkapjam a meccsterhelést, hogy folyamatosan játékban legyek” – nyilatkozta Babos Tímea.

A magyar, tajvani páros csütörtöki ellenfele az 1. helyen kiemelt dél-afrikai Natalie Grandin és a cseh Vladimira Uhlirova lesz.

 

Eredmény – strasbourgi WTA-torna, páros
Babos Tímea, Hszie Szu-vej (magyar, tajvani, 4.)-Alekszandrina Najdenova, Teliana Pereira (bolgár, brazil) 6:3, 6:4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik