Sport

Lapátra került a Magic edzője

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Orlando Magic vezetői menesztették Stan Van Gundy vezetőedzőt, aki 2009-ben a nagydöntőbe vezette az együttest.

A floridai csapatnál botrányokkal teli volt a mostani szezon, Stan Van Gundy összeveszett a csapat legnagyobb sztárjával, Dwight Howarddal, akiről márciusban azt nyilatkozta, hogy a játékos ki akarja őt rúgatni.

A Magicnél, amely a rájátszás első körében búcsúzott, nem csupán Van Gundy lett a vártnál gyengébb bajnoki idény áldozatává, ugyanis szerződést bontottak Otis Smith általános igazgatóval is.

Az Orlando Howard kiválása után folyamatosan rontott a mérlegén az alapszakasz végén, így a floridai csapat csak a hatodik helyen jutott be a rájátszásba. Az első körben az Indiana volt a Magic ellenfele, a Pacers pedig sima 4-1-el küldte el horgászni Türkogluékat. Az Indiana jelenleg 2-2-re áll a Miami Heat elleni főcsoport-elődöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik