Sport

Magyar fények a londoni olimpián

tower (tower bridge, tower)
tower (tower bridge, tower)

Újpesten készülő fényvetőkkel és Led-lámpákkal avatják fel május 30-án a londoni Tower Bridge új díszkivilágítását.

Magyarország legnagyobb amerikai – Európában Anglia után a második legtöbb munkavállalót, 12 500 főt foglalkoztató – befektetője, a General Electric (GE) 2005 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 11 globális szponzora közé tartozik. A fenntarthatóság jegyében támogatja a mozgalmat a cég, amely az egészségügy, az infrastruktúra és az energiaszolgáltatás területén van jelen az ötkarikás eseményeken.

A 30. nyári olimpián Londonban olyan technológiai újítások is jelen lesznek, amelyeket a GE magyar kutató-fejlesztő központjaiban alakítottak ki. A GE Lighting a 150 éves Tunsgram hagyományaira épül, a hat hazai gyárból évente 300 millió fényforrást exportálnak. Most ezek közül a Tower Bridge új, elavult fénytechnikájának lecserélésére is jut. Sőt, egy magyarországi hatfős projektcsoport dolgozta ki a híd új világításának struktúráját – hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság és a General Electric közös sajtótájékoztatóján.

A 2240 méter hosszú, Tetra Contour LED-ek, valamint a kerámia-fémhalogén lámpákkal bíró 148 darab fényvető 40 százalékos energiamegtakarítást jelent London számára. 50 évig járul majd hozzá az angol főváros fenntarthatósági céljainak megvalósításához, évente 9,6 tonna szén-dioxiddal kevesebb terhelést kap a város. Az avatás május 30-án lesz Londonban. Magyar fénytechnika világítja egyébként a birminghami reptér olimpiai karikáit is.

Magyarok dolgozták ki az új díszkivilágítást

Az infrastruktúra mellett a cég az egészségügyi innováció terén is jelen lesz az olimpián, mint ahogyan jelen van Magyarországon is. A GE Healtcare üzletág budaörsi központjában 180 kutató-fejlesztő mérnök dolgozik. A többi közt itt, hazánkban fejlesztettek ki olyan képalkotó-diagnosztikai berendezéseket (például egy, a sajtótájékoztatón bemutatott kézi ultrahang-berendezést), amelyek majd a londoni olimpián szolgálják a sportolók egészségügyi ellátását.

Az olimpiai faluban egy 23 ezer fős közösséget lát majd el az a poliklinika, amely a GE korszerű berendezéseivel lesz ellátva. A berendezések az olimpia után is szolgálatban maradnak a brit fővárosban, hogy a helyi közösség tagjai számára biztosítsanak egészségügyi szolgáltatásokat.

Elképzelhető, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és a General Electric a későbbiekben saját támogatási megállapodást is aláír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik