Sport

Alkoholmentes orosz küldöttség az olimpián

Az orosz küldöttség tagjai nem fogyaszthatnak alkoholt a londoni olimpia alatt

A tekintélyes üzleti-politikai napilap értesülései szerint a “száraztörvényt” a nyári játékokra való felkészülést és a részvételt felügyelő miniszterelnök-helyettes rendelte el. Dmitrij Kozak még márciusban adott utasítást, hogy az úgynevezett vendégházakban az Orosz Olimpiai Bizottság és a 2014-es szocsi téli játékokat népszerűsíteni hivatott szervezőbizottság rendezvényein ne igyanak alkoholt sem a sportolók, sem a küldöttség tagjai.

Londonban a július 27-től augusztus 12-ig tartó seregszemlén Russia Sochi Park elnevezéssel négy rendezvényház működik majd a Royal Albert Hallnál, a Hyde Parkkal szemben. Ott fogják ünnepelni a leendő győzteseket, érmeseket, de az orosz olimpiai bizottság nem tervezi, hogy engedélyt kér alkoholforgalmazásra.

Az olimpikonoknak is érdekében áll, hogy ne fogyasszanak alkoholt, ne vegyenek részt éjszakai rendezvényeken, de néha olyan követelésekkel állnak elő egyes szponzorok, hogy a sportolók nem kerülhetik ki az ilyen esteken való részvételt, amelyeken alkoholt is felszolgálnak” – panaszolta a Kommerszantnak a turisztikai minisztérium egyik tisztviselője.

Az orosz kormányzat azért rendelt el alkoholtilalmat a játékok idején, mert a kudarcnak minősített 2010-es vancouveri téli olimpia idején az orosz fogadások bizonyultak a legbotrányosabbaknak, a Rosznyefty állami olajcég estjén például két álbenzinkútból ömlött a vodka és a whisky. Vancouverből az orosz sportolók az elvárt ötven érem helyett csak tizenöttel tértek haza.

A Nyári Olimpiai Játékok Oroszországi Szövetsége (oroszul: VALOVSZ) egyébként olyan nagyratörő terveket is dédelgetett, mint hogy London egyik híres tere, a Piccadilly Circus környékén nyitja meg az egyik orosz vendégházat, amely az egyik legdrágább hely az angol fővárosban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik