Sport

Dombiék nyertek, Kammererék lebőgtek

Az Eb-bronzérmes, vb-hatodik Dombi Rudolf, Kökény Roland kettős nyerte a kajak 2-esek 1000 méteres döntőjét a szegedi olimpiai válogatón. Másodikként a 2011-es szegedi világbajnokságon 500-on aranyérmes Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó ért célba.

Ez a két egység indulhat a jövő hétvégi, duisburgi Világkupán, amely ebben a számban a második válogató lesz. Ha a Vk-viadalon is Dombiék végeznek előrébb, akkor eldől a válogatás, ellenkező esetben egy újabb verseny, úgynevezett szétlövés következik.

A háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán régi-új társával, Kucsera Gáborral csak ötödik lett a fináléban, míg a kétszeres olimpiai aranyérmes Vereckei Ákos és a nála 15 évvel fiatalabb Dombvári Bence kettőse be sem jutott a legjobb öt közé, és a B döntőben másodikként zárt.

Ezek az eredmények ugyanakkor jól jönnek a folytatásban, a válogatási elvek szerint ugyanis a június közepén sorra kerülő négyes válogatón a most 3-7. helyen zárt egységek tagjai, valamint a páros küzdelem vesztes hajójának versenyzői, valamint a hét közben rendezett, poznani olimpiai pótkvalifikációs regattán vízre szállt kajakosok vehetnek majd részt.

Eredmények – férfi K-2 1000 méter
1. Dombi Rudolf, Kökény Roland (Építők, EKKSE) 3:08.541 perc  
2. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (MTK) 3:10.921 perc
3. Noé Milán, Noé Bálint (Vác) 3:11.221  perc
4. Ceiner Benjámin, Hufnágel Tibor (BOMBA Angyalföldi VSE) 3:12.291  perc
5. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Graboplast-Győr, FTC) 3:12.941 perc

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik