Sport

Defektek és Michelisz 5. helye Salzburgban

A túraautó vb salzburgi állomásán Michelisz Norbert az első futamot a 9., a másodikat az 5. helyen zárta, a Chevrolet-fölényt defektek törték meg.

A salzburgi pálya motorerőben és technikában legfejletebb Chevrolet-autóknak kedveztek, ennek megfelelően ez első futamon hármas sikert ért el a gyári csapat, a 15. helyről rajtolt Michelisz Norbert rutinos versenyzésnek, előzéseinek és a kieséseknek köszönhetően a 9. helyen zárt.

A versenyt a pozícióját remekül védő brit Robert Huff nyerte meg a francia Yvan Muller és a svájci Alain Menu előtt.

A második, állórajtos futamot Michelisz szintén a 15. helyről kezdhette, de a Hungaroringen aratott szenzációs győzelme óta tudjuk, hogy a magyar pilóta és az ő BMW-je sokra képes álló helyzetből.

Ezúttal nem sikerült a bravúr, de a jó eredmény igen. A második futamon a fél mezőny defektet kapott, de volt, aki ép gumival csúszott ki, mint a gyári Chevrolet svájci versenyzőjre, Alain Menu. Az autóból kikászálódó pilóta éppen idejében hagyta el a színhelyet, mert egy másik autó ugyanott csúszott ki, fél méterre elkerülve a Chevy Cruze-t.

Michelisz Norbert végül 5. lett, a futamot pedig az utolsó kanyarban előző, privát BMW-vel versenyző Stefano d’Aste nyerte meg. Az utolsó körben a még versenyben lévő mindkét gyári Chevrolet defektet kapott, de Robert Huff így is be tudott jönni másodikként.

Michelisz összetettben maradt a 6. helyen, privátértékelésben pedig továbbra is második, bár hátránya némileg nőtt a mindkét futamon előtte záró spanyol Pepe Oriola mögött.

Túraautó világbajnokság, Salzburg

1. futam:
1. Robert Huff (brit, Chevrolet)
2. Yvan Muller (francia, Chevrolet)
3. Alain Menu (svájci, Chevrolet)
…9. Michelisz Norbert (BMW)
…15. Wéber Gábor (BMW)

2. futam:
1. Stefano d’Aste (olasz, BMW)
2. Robert Huff
3. Tom Coronel (holland, BMW)
…5. Michelisz Norbert
…12. Wéber Gábor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik