Sport

Chelsea-parádé és Arsenal-wc-papír

24.hu
24.hu

2012. 05. 20. 20:38

A Chelsea több tízezer hívével együtt ünnepelte a csapat első BL-győzelmét.

Több tízezren ünnepelték vasárnap este Londonban a Chelsea-t, amely szombaton drámai körülmények között, büntetőpárbajban legyőzte a Bayern Münchent, és ezzel – történetében először, ráadásul a londoni klubok közül is elsőként – elnyerte a BL-trófeát.

A csapat két nyitott – a jeles alkalomra a Chelsea kék színére festett és a klub címerével is ellátott – emeletes városnéző buszon indult otthonából, a nyugat-londoni Stamford Bridge stadionból a diadalútra. Az előre kijelölt útvonal mentén óvatos becslések szerint is legalább 80 ezer szurkoló sorakozott fel.

A buszkonvoj a King’s Road és a New King’s Road érintésével jutott el a helyi közparkoz, az Eel Brook Commonhoz.

Chelsea-ünnep:

A buszok itt megálltak, és az első busz nyitott felső szintjének elején John Terry csapatkapitány emelte többször magasba a Münchenből hazahozott trófeát az összegyűlt tömeg egetverő üdvrivalgása közepette. A kupát ezután Roberto Di Matteo vezetőedző is a magasba emelhette, nem kisebb szurkolói hangorkán kíséretében.

Terry – aki eltiltása miatt nem játszott a döntőben – ezután mikrofont ragadott, és elénekelte a “We are the Champions” című klasszikust. Az “előadáshoz” csatlakozott a több tízezres, kékbe öltözött ünneplő tömeg is; a dalt és a többi, rögtönzött győzelmi rigmust London nagy részén hallani lehetett.

Az útvonal mentén hatalmas forgalmat bonyolítottak le a Chelsea-sálakat, mezeket, jelvényeket és egyéb dísztárgyakat kínáló alkalmi árusok, csakúgy, mint az a kereskedő, aki a stadiontól nem messze leállított, hevenyészett kerekes pultján olyan vécépapírtekercseket árult egyenként 5 fontért (1800 forintért), amelynek minden egyes szeletére a nagy londoni rivális, az Arsenal nevét nyomtatták.

Chelsea, Wandsworth és Fulham tanácsai szórólapokon előre felkészítették a lakosságot a győzelem esetére várható hatalmas utcai ünnepségre. A három tanács részletes ismertetőt állított össze az óriási területet érintő útlezárásokról, kérte az útvonal mentén lakókat, hogy vigyék el járműveiket, az utcára nyíló üzleteket pedig arra, hogy lehetőség szerint a parádé idejére zárjanak be.

A környéken sok helyütt már vasárnap reggel nagy tömeg gyűlt össze, és a városrész szinte egyetlen nagy utcabállá alakult.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.