Sport

Balogh Gábor “álláshalmozó” lett

A korábbi öttusázó Balogh Gábort választották a Magyar Diáksport Szövetség új elnökének, illetve az öttusa szövetség alelnökének.

A 74 megjelent küldött egyhangúlag támogatta Balogh Gábor kinevezését a Magyar Diáksport Szövetség élére. Az egyéniben kétszeres világbajnok és olimpiai ezüstérmes volt az egyedüli jelölt a posztra.

“A szövetségnek és a diák olimpia versenyrendszerének az a legfontosabb célja, hogy a versenysport utánpótlásának tömegbázist teremtsen. Ezért is fontos a testnevelés és az, hogy olyan programokat szervezzünk, amelyekkel minden gyerekkel meg tudjuk szerettetni a sportot” – mondta a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadójaként is tevékenykedő sportvezető. Hozzátette, az iskolákban felbukkanó tehetségeket pedig szeretnék egyesületi keretek közé terelni.

Balogh elnöki mandátuma négy évre szól, s a poszton azt a Deák Györgyöt váltotta, aki 20 évig vezette a szervezetet, s most a küldöttek az örökös tiszteletbeli elnöki posztot adományozták neki.

Pénteken a Magyar Öttusa Szövetségben is szerepet kapott Balogh, aki egy távozó alelnök helyét veszi át. Az éves rendes közgyűlésen az alelnökválasztás mellett a küldöttek elfogadták a beszámolókat és a 2012-es évre vonatkozó terveket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik