Sport
hirling zsolt (hirling zsolt, )

Evezős kvótáink lehetnek a hétvégén

Négy magyar egység próbál szerencsét vasárnaptól szerdáig Luzernben, az evezősök utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén. Közülük a Hirling Zsolt, Varga Tamás duónak van a legnagyobb esélye a kvótaszerzésre.

A hazai evezősök közül eddig csak a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes harcolta ki – még a tavalyi, bledi világbajnokságon – a londoni indulás jogát.

Hozzájuk csatlakoznának most a könnyűsúlyú kétpár korábbi világ- és Európa-bajnokai, Varga és Hirling, akik hosszú szünet után ültek össze ismét. Borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolguk, a svájci regattán ugyanis ebben a számban csak az első két hely ér ötkarikás indulási jogot.

Székely Balázs szövetségi kapitány elmondta: ebben az egységben bízik a leginkább a kvótaszerzést illetően, a többieknek nagy bravúr kellene a sikerhez.

Vasárnap az előfutamokkal rajtol a verseny, hétfőn a reményfutamokat, kedden pedig a középdöntőket és néhány szám fináléját rendezik. A fennmaradó döntőket (így például a férfi könnyűsúlyú kétpár fináléját is) a szerdai zárónapon bonyolítják le.

A magyar egységek

Férfi könnyűsúlyú kétpár: Hirling Zsolt, Varga Tamás – az első két hely ér indulási jogot

Férfi négypár: Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely, Pétervári-Molnár Bendegúz – az első két hely ér indulási jogot

Férfi egypár: Galambos Péter – az első három hely ér indulási jogot

Női kétpár: Szabó Katalin, Gyimes Krisztina – az első két hely ér indulási jogot

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.