Tizenkét címvédő indul Debrecenben

Az Európai Úszó Szövetség hivatalos statisztikája szerint 44 ország 570 versenyzője, köztük 12 címvédő vesz részt jövő héten a debreceni úszó Európa-bajnokságon.

A szervezők csütörtöki közleményében az áll, hogy az eddigi részvételi csúcsot a 2010-es budapesti kontinensviadal tartotta, de akkor a 43 nemzet színeiben az úszók mellett a műugrók, a szinkronúszók és a nyíltvízi úszók is versenyeztek.
Az Eb-n 40 számban hirdetnek majd eredményt, s az egyéni számokban országonként 4 úszó indulhat, továbbjutásuk esetén azonban csak 2 azonos nemzetbeli versenyző folytathatja a középdöntőkben vagy a finálékban.

Az olaszok 49 úszóval érkeznek Debrecenbe, a 36 fős magyar csapat a második legnépesebb, míg a németek 35 versenyzőt neveztek.

A nyári londoni olimpiára címvédőként készülők közül a német Britta Steffen (50 és 100 m gyors), az olasz Federica Pellegrini (200 m gyors), valamint a francia Alain Bernard (100 m gyors) indul az Eb-n.
A debreceni úszó Eb jövő hétfőn kezdődik és vasárnapig tart majd.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2019. február 15.
Kamaraterem a Nemzeti Táncszínház új épületében a fővárosi Millenáris parkban 2019. február 15-én. Az új kulturális intézményt ezen a napon ünnepélyesen adják át, a nyitógálával megkezdődik a 2019-es Budapest Táncfesztivál.
MTI/Máthé Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.