Sport

Nem sikerült újabb kvótát szerezni férfi kajakosainknak

sik-marton(210x140)(2).jpg (sík márton, )
sik-marton(210x140)(2).jpg (sík márton, )

A poznani pótkvalifikációs verseny eredményei után eldőlt, férfi kajakban hét indulási joggal vág neki a londoni játékoknak a szakág, de a lehetséges az öt számból csak háromban áll rajthoz magyar hajó.

A poznani viadal csütörtök délelőtti döntői során a kajak-1-es 1000 méteren érdekelt Pauman Dániel – aki előfutam-győztesként egyből a fináléba került – nagy küzdelemben maradt le a kvótát érő első két helyről: francia, valamint olasz riválisa mögött harmadikként ért célba.

A Sík Márton, Beé István duó, amely K-2 200 méteren szintén egyenes ágon jutott a legjobb kilenc közé, hetedikként zárt a döntőben.

“Úgy gondolom, hogy mindent megtettünk, ez most ennyire volt elég” – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. “Ezzel egyben az is eldőlt, hogy az olimpián az öt férfi kajakos szám közül csak háromban, K-2 és K-4 1000 méteren, valamint K-1 200 méteren indulunk, mert ezekben látok a legnagyobb esélyt arra, hogy jó eredményt érjünk el. A hét kvótával meg lehetne oldani mind az öt számot, de véleményem szerint az az eredményesség rovására menne, így nem lenne sok értelme.”

A kenusoknál még van esély a kvótaszerzésre: délután Horváth Gábor (C-1 200 méter) előbb a középfutamban, majd – a küldöttség reményei szerint – a döntőben száll vízre, és a C-2 1000 méteres fináléban is lesz magyar hajó, itt a Korisánszky-testvérek, Péter és Dávid próbálkozik majd. Párosban csak az első, egyesben pedig az első kettő hely ér olimpiai indulási jogot.

A tavalyi, szegedi világbajnokságon a lehetséges 18-ból 14 kvótát – a maximális hat női kajakost, valamint hét férfi kajakost (8 a maximum) és egy kenust (4) – szerzett meg a magyar válogatott. A lengyelországi regatta az utolsó lehetőség az indulási jogok számának növelésére.

Eredmények – olimpiai pótkvalifikáció, Poznan

Kajak-1-es 1000 méter:

1. Cyrille Carra (francia) 3:33.345 perc
2. Maximilian Benassi (olasz) 3:35.037 perc
3. Pauman Dániel 3:35.821 perc

Kajak-2-es 200 méter:

1. Jurij Posztrigaj, Alekszandr Gyacsenko (orosz) 33.027 másodperc
7. Sík Márton, Beé István 34.151 másodperc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik